Ferrari: Jó a kapcsolatunk Alonsóval, nincs gondunk vele és neki sem velünk

Stefano Domenicali csapatfőnök tisztázta a helyzetet, és elmondása szerint nincs problémájuk Fernando Alonsóval és ez visszafelé is igaz.

Egyre több olyan hír lát napvilágot a sajtóban, miszerint a Ferrari és a spanyol világbajnok már nem ápol jó kapcsolatot egymással. Alonso állítólag távozás előtt áll és ő már 2014-ben máshol szerette volna folytatni. A váltás azonban csak 2015-ben következhet be, amikor is visszatérhet a McLarenhez, köszönhetően a Honda újabb szerepvállalásának.

Alonso nyilvánvalóan frusztrált, ami miatt, hogy 2010 és 2013 között egyetlen egy bajnoki címet sem szerzett a Ferrarival, miközben Sebastian Vettel a Red Bull színeiben már négyszeres bajnoknak mondhatja magát. A hab a tortán pedig Kimi Räikkönen érkezése jelentheti számára, amit a hírek szerint mindenképpen el akart kerülni.

„Miért kérdezed ezt most tőlem?” – kissé értetlenül Domenicali az Indiai Nagydíj ideje alatt.

„Nem tudom, hogy mit szeretnél ezzel… Talán valami sötét dolgot akarsz látni ebben, de itt az ideje, hogy elhagyjuk ezeket Alonsót illetően.” – folytatta Domenicali a brit Autosport hasábjain.

„Őszintén szólva semmi ilyet nem látok. Biztos vagyok benne, hogy Alonso is ugyanezt gondolja. És mindez a motivációt sem érinti, ami továbbra is töretlen. A célunk az, hogy együtt nyerjünk. Ez nem kétséges.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING