BRÉKING

Ferrari: Hiszünk a feltámadásban! Vettellel és Räikkönennel sikerülhet!

A Scuderia Ferrari hisz abban, hogy az, ami Fernando Alonsóval nem sikerült nekik, az most Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen vezetésével igen.

A Ferrari fennállása egyik leggyengébb idényét teljesítette a Forma-1-ben az idei szezonban. A finn „Jégember” messze várakozáson alul szerepelt az F14-T volánja mögött, míg Alonso hiába versenyzett közel hibátlanul, ez sem volt elég arra, hogy a csapat harcban legyen a legjobb helyekért.

Az olaszok azonban a háttérben már egy ideje dolgoznak az új szerkezeten, miközben ismét egy új csapatfőnököt neveztek ki a csapat élére, de például a vezetőség mellett az elnökség is kicserélődött.

Alonso távozásával egy új versenyzőt is szerződtettek Maranellóban, aki nem más, mint minden idők legfiatalabb négyszeres bajnoka.

Sergio Marchionne, a FIAT és a Ferrari elnöke elmondta, nagyon csalódott az idei év eredményei miatt, és teljesen együtt érez a márka rajongóival, de Maranellóban mindenki hisz az újjászületésben és abban, hogy Vettel és Räikkönen vezetésével minden a helyére fog kerülni, hiszen rengeteg új szakember csatlakozott a csapathoz, mely fennállása egyik, ha nem a legnagyobb átalakulásán megy most keresztül.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

A Ferrari első embere hangsúlyozta, eljött az idő, hogy komoly áldozatokat vállaljanak annak érdekében, hogy a Ferrari újra bajnok legyen, mert hiába sikeres a márka az autópiacon és világszerte, annak mindig nyernie kell a Forma-1-ben és túl sok idő telt el a legutóbbi sikerük óta.

Egyéni címet legutóbb a csapat 2007-ben nyert Räikkönennel. 2010-ben és 2012-ben is közel álltak ehhez Alonsóval, de végül rendre Vettel lett a befutó a Red Bullal.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Teljesen szétesett a Mercedes Rosberg alatt: Nagy pech, de Hamilton így is bajnok lett volna
Következő cikk Bottas: Massa nagyon gyors és az utolsó versenyeken különösen erős volt!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország