"Ferrarina" - Ferrari-hasonmás a 2017-es Haas

A Haas VF17-ről a pénteki nap folyamán, egy nappal a hivatalos bemutató előtt került fel az internetre egy kémfotó egy filmforgatás során. Az alap idén is ugyanaz, mint a Ferrarinál, de apró különbségek azért felfedezhetők.

Spyshot: Haas VF-17

Spyshot: Haas VF-17

A Haas hivatalos autóbemutatójára a tervek szerint szombat délután három órakor kerül sor a barcelonai pályán, de a pályán elvégzett forgatás alatt kémfotók is készültek az új autóról, amint Romain Grosjean ül az amerikai csapat autójának volánjánál.

Az olasz sajtó által csak "Ferrarina", vagyis "kis Ferrari"-ként aposztrofált VF17-es Haas a Dallara gyárában készült, az olasz cég ugyanis idén is fenntartotta Gene Haaséknak ezt a lehetőséget. Tavaly nagyon sok dologban megegyezett a Ferrari és a Haas autója, idén azonban a Günther Steiner vezette csapat már saját aerodinamikai felszerelést aggatott az autóra, ami azért jócskán eltér a Ferrari idei autójától, az SF70H-tól. Az alap, a karosszéria és az erőforrás viszont gyakorlatilag teljesen ugyanaz most is. Erre jött rá "dísznek" Rob Taylor és Ben Agathangelou munkája.

Spyshot: Haas VF-17
A Haas VF-17-ről készült egyik első kép

Fotó: WayGoodF1

A Haas autója tehát még mindig jócskán hasonlít a Ferrariéra, bár bizonyos területeken kevésbé vállalt be extrém fejlesztési irányvonalakat, mint a Ferrari. Maranellóban bevállalósabbak, a Haas inkább követi a hagyományos dolgokat.

Végleges (?) első szárny

A Haas autóján az első szárny már annak a verziónak tűnik, amit a csapat a barcelonai teszt során fog alkalmazni. A fő profil például jóval kidolgozottabbnak tűnik, mint a Ferrarié, ami valószínűleg csak egy alapmodell volt. Főleg ehhez képest. A Ferrari még titkolózik, a Haas a képek alapján nem.

S-duct

Az orr környéke szinte teljes egészében a Ferrarit idézi, a leglényegesebb különbség viszont abban áll, hogy a Haasnál az úgynevezett S-duct rendszer zárt lett, míg a Ferrarinál nyitott.

Kanyarodást segítő szárnyacskák

A VF17 karosszériája alján a kanyarodást segítő szárnyacskák sokkal előrébb helyezkednek el, mint a Ferrarin, ez abból látható, illetve pontosabban nem látható, hogy a kémfotón nem tudjuk még felfedezni. A Haas abban reménykedik, hogy így jobban tudja elvezetni az autó a keletkező levegőáramlatokat a légbeömlők alatti oldalsó terelőelemekhez. A cockpit közepén látható egy kisebbfajta szárny, ami a Ferrari 2008-as autójára emlékeztethet minket.

Első fékek

Az első fékek hűtésére szolgáló légbeömlők nagyjából ugyanott helyezkednek el, mint a Ferrarinál, az egyik lényeges különbség, hogy a Haasnál ezen a területen nincs meg a gumidarabkák ellen szolgáló védelem. A Haas fékjénél a levegőáramlatoknak nem csak hűtési, hanem aerodinamikai funkciói is vannak, a hírek szerint a csapat zárt fékhűtéssel versenyezhet majd.

Háromszög alakú oldalsó légbeömlők

Rögtön feltűnhet az autó oldalain található légbeömlők formája, ami szemből nézve leginkább egy lekerekített háromszögre hasonlít. A Ferrarié alul jóval kerekebb kialakítású. A fej védelmére szolgáló elemeknél különböző lyukakat fedezhetünk fel, amelyek a meleg levegő távozását segítik elő.

Szokványos hátsó szárny

Az autó hátulján a Ferrari mintájára ugyanúgy az úgynevezett pull-rod felfüggesztést alkalmazzák, viszont érdekes vetni egy pillantást a hátsó szárnyra, ahol a középső, a szárnylapokra merőleges elem sokkal kidolgozottabbnak tűnik, mint a Ferrarinál, ahol egy kettős kapcsolódást láthatunk ennél a merőleges terelőelemnél. A szárnyvéglapok a 2017-es trendnek megfelelően a Haasnál is fésűszerűen nyitottak, úgy, ahogy azt a Toro Rosso elkezdte 2016 végén.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Forradalmi autóval támad a Mercedes a 2017-es F1-es szezonban
Következő cikk Nagy nap a Forma-1-ben: jön az új Red Bull, és a Toro Rosso

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország