Ferrari: Gyakorlatilag minden új lesz Maranellóban! Győzelemre fel!

megosztás
hozzászólás
Ferrari: Gyakorlatilag minden új lesz Maranellóban! Győzelemre fel!
Hujber Dávid
Szerző: Hujber Dávid
2013. nov. 19. 6:34

Stefano Domenicali nagyon bizakodó az új fejlesztések miatt, és szerinte a Ferrari képes lesz visszatérni a győzelem útjára.

A szezon első felében még úgy tűnt, hogy Fernando Alonso az egyik fő esélyese lesz a 2013-as bajnokságnak. Noha Alonso a korábbi évekhez hasonlóan az idei szezont is a második helyen fogja zárni, idő előtt nyilvánvalóvá vált, hogy Sebastian Vettel és a Red Bull Racing befoghatatlan lesz.

Minden idők legfiatalabb négyszeres világbajnokát lehetetlen befogni, aki Austinban már a nyolcadik sorozatban megszerzett győzelmét ünnepelhette. A Ferrari azonban egy ideje már csak 2014-re koncentrál.

„Az idei évben szinte mindent kicseréltünk a gyárunkban, mely hamarosan szintén meg fog újulni. Egy teljesen új szélcsatornával, szimulátorral és új létesítményekkel fogunk dolgozni a folytatásban, ami biztosíthatja számunkra azt, hogy visszatérjünk a győzelem útjára.” – mondta Domenicali a spanyol AS lapnak adott nyilatkozatában.

„Most egy sokkal jobb alappal rendelkezünk, és hamarosan valóban minden a helyére fog kerülni. Felszereltebbek és modernebbek vagyunk, ami sokat jelenthet a folytatásban. Bízunk benne, hogy ennek a hatását már a 2014-es szezon első felében is látni fogjuk. A célunk továbbra is az, hogy megnyerjük a világbajnokságot. A Ferrarinak nem lehet más célja, minthogy megnyerje a bajnokságot.”

Következő Forma-1 cikk
Red Bull: Egy nap mi is veszíteni fogunk, akárcsak a Ferrari

Előző cikk

Red Bull: Egy nap mi is veszíteni fogunk, akárcsak a Ferrari

Következő cikk

Amerikai Nagydíj 2013: A hajtós utolsó körök – fedélzeti kamera

Amerikai Nagydíj 2013: A hajtós utolsó körök – fedélzeti kamera

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Szerző Hujber Dávid
Cikk típusa BRÉKING