BRÉKING

Ferrari és az FIA-vizsgálat: ne vesszünk el a részletekben

A Scuderia Ferrari biztonságban érzi magát, mivel nem 2013-as autót használtak azon a bizonyos teszten, amit most az FIA is vizsgál. A lényeg, hogy ellentétben a Mercedesszel, több éves modellel gurultak pályára.

Az olasz csapat még áprilisban tesztelt a Pirellinek a Corse Clienti keretében, de ők a 2011-es gépet használták és Pedro de la Rosa vezette a azt – ezzel szemben a Mercedes az idei W04-et futtatta és mindkét versenyző körözött vele. A Ferrari esetében 500 kilométert teljesítettek, míg a Mercedesnél 1000 kilométert pakoltak az autóba. (Érdekes, hogy a Pirelli péntek délután ennek ellentmondóan nyilatkozott, amikor kiderült, valóban teszteltek másik csapattal, de szintén 1000 kilométert.) Aznap este kiderült, az FIA a Scuderiától is bekérte a teszt dokumentációját.

A csapat nem aggódik, és egy közleményben emelték ki, mire is kell figyelni, amikor zajlanak ezek a vizsgálatok.

„Az erre a napra vonatkozó kommentárokat és interpretációkat illetően a Ferrari nem kíván további megjegyzésekkel szolgálni. Az alapvető kérdés a sportszabályzatban található 22-es cikkely betartására vonatkozik, mely nem teszi lehetővé azt, hogy egy idei vagy tavalyi modellt használjanak ilyen tesztekhez a szezon alatt. Ez az egyetlen döntő aspektus. Minden más irreleváns részlet.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az xbox-os Grosjean ismét dobogóra állna Kanadában
Következő cikk Sauber: van gond, de el akarjuk kerülni a rossz spirált

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország