BRÉKING

Ferrari: Egy hosszabb szünet jól jött volna a Német Nagydíj előtt

A Scuderia sportigazgatója elismerte, látva az F138 Silverstone-ban nyújtott teljesítményét, egy hosszabb szünet valóban jól jött volna a csapatnak. A szakember megerősítette, hogy a Fiatal Versenyzők Tesztjén Fernando Alonso és Felipe Massa fogja vezetni a gépet.

A Ferrari a harmadik hely ellenére is rossz szájízzel távozott a Brit GP-ről, mivel az autó rosszabb lett a fejlesztések hatására. Ezt Alonso és a csapatfőnök is megerősítette, így az istálló nem bánta volna, ha nem rögtön következik a német verseny.

„Hogy őszinte legyek, egy kis szünet hasznos lett volna, látva azokat a kérdőjeleket az F138 teljesítményére vonatkozóan, melyek Silverstone-ban bukkantak fel”- mondta Massivo Rivola.

„Nem apró részletekről beszélünk, hanem jelentős kihívásokról, így hasznos lett volna, ha egy kicsit több idő áll rendelkezésre az összes adat kielemzéséhez. De ez a Forma-1, ez a munkánk, és tudjuk, mi a velejárója. Szóval, ahogy mondtam, túl korán érkezünk meg Németországba – még akkor is, ha jó eredményeink vannak ezen a pályán. Nehéz megmondani, versenyképesek leszünk-e vagy sem, mivel a szokásos fejlesztéseknek köszönhetően több lesz az ismeretlen tényező, mint amennyivel már most rendelkezünk. Az biztos, melegebb lesz, mint Silverstone-ban, de még akkor sem maláj hőmérsékletről beszélünk!”

„A pálya egyes részei feküdni fognak az autónak, de mások, mint például az utolsó kanyar, nem. Határozottan nem lesz könnyű partiban lenni a Red Bull és a Mercedes tempójával, de ennek kell lennie a célnak. Természetesen minden versenyt meg akarunk nyerni, de reálisnak kell lennünk, és azzal kezdünk, hogy megpróbáljuk lecsökkenteni az időmérőn tapasztalt különbséget. Ha jobb helyről tudunk rajtolni, akkor megengedhetjük magunknak, hogy optimistábbak legyünk vasárnapra”- jegyezte meg Rivola.

Tegnap az FIA közölte, módosítanak a Fiatal Versenyzők Tesztjén, melyen az állandó versenyzők is részt vehetnek. Az újoncok szintén jelen lehetnek, és csak ők végezhetik el a fejlesztések tesztelését – míg a gumiteszt a versenyzőkre marad.

„Amit Silverstone-ban láttunk, valóban elgondolkodtatott a versenyzők biztonságát illetően. Nagyon fontos, hogy rendelkezzünk ezzel a lehetőséggel, hogy kipróbáljunk valami újat”- mondta a háromnapos tesztről. „Nyilvánvaló, hogy ezt a tesztet az aktuális versenyzőkkel fogjuk elvégezni, mivel semmi értelme sem lenne újoncokkal kipróbálni valami újdonságot – ők nem rendelkeznek a szükséges tapasztalattal ahhoz, hogy megfelelő visszajelzésekkel szolgáljanak.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk McLaren: Csak a pontszerzés legyen meg Németországban
Következő cikk Raikkonen és a német pech: valami rosszat tettem előző életemben?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország