Ferrari: Csalódást keltő, de nem meglepő az eredményünk…

A Ferrari sportigazgatója, Laurent Mekies az Olasz Nagydíj időmérő edzését követően úgy értékelt, hogy bár csalódást keltő az eredményük, de mégsem meglepetés, hiszen a monzai pálya karakterisztikája kiemeli a gyengeségeiket.

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

A Scuderia Ferrari dolgozói és szurkolói sem lehettek elégedettek az Olasz Nagydíj kvalifikációját követően, hiszen 1984 óta először nem tudott egy Ferrari sem a legjobb 10-ben végezni a hazai versenyük időmérőjén.

Sebastian Vettel már a Q1-ben búcsúzott, ahol a 17. lett, míg Charles Leclerc egy körrel tovább jutott, de a 13.-nál ő sem tudott jobb eredményt szállítani a „Sebesség Templomában”.

Az időmérőt követően a Ferrari sportigazgatója, Laurent Mekies azt mondta, hogy bár nagy csalódást kelt a monzai tempójuk, azonban hozzátette, hogy ez nem lepte meg a maranellói bázisú alakulatot, hiszen a pálya karakterisztikája kiemeli a gyengeségeiket.

Még több F1 hír:

„Az eredmény miatt nagyon csalódottak vagyunk, azonban nem igazán lepődtünk meg. Ahogy egy héttel ezelőtt Spában, úgy most is tudtuk, hogy az ilyen pályák karakterisztikája kiemeli az autónk gyengeségeit, és hogy szenvedni fogunk.”

„Most nekünk és a versenyzőinknek is arra kell fókuszálnunk, hogy a lehető legfelkészültebbek legyünk a vasárnapi futamra, és hogy készen álljunk arra, hogy a lehető legtöbbet hozzunk ki az előttünk álló lehetőségekből.”

„Ez a helyzet most, de még ennél is fontosabb, hogy keményen dolgozzunk az idei és a jövő évi autónk fejlesztésén.” – tette hozzá a sportigazgató.

Laurent Mekies, Sporting Director, Ferrari

Laurent Mekies, Sporting Director, Ferrari

Fotó készítője: Charles Coates / Motorsport Images

Mekies azt is elmondta, hogy az „egyetlen fénysugár” a Ferrari számára az volt, hogy Michael Schumacher fia, Mick Schumacher tegnap megszerezte idei első Formula 2-es győzelmét a Prema csapatával – a német ezzel már csak 3 pontra van a pontversenyt vezető, szintén Ferrari-junior Robert Shwartzmantól.

„Egy olyan nehéz napon, mint a szombati, az egyetlen fénysugarat a Ferrari Versenyzői Akadémia pilótái jelentették, akik a Formula 2-ben versenyeznek. Közülük Mick Schumacher meg tudta szerezni szezonbeli első győzelmét.”

„Kiváló azt is látni, hogy a sorozatban a jelenlegi top-3, Robert Shwartzman, Callum Ilott és Mick is a mi akadémiánk gyümölcse.” – mondta Mekies.

Wolff: Hamar elkezdtünk készülni a partimód utáni életre…


Az F1 a második bahreini futamon az „ovál” vonalvezetést fogja használni decemberben, amelyet még nem láthattunk a formulaautózás királykategóriájában. Most egy onboard felvételen megnézhetitek, hogyan fest egy kör az „oválon” az Assetto Corsában.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Haas két évre tervez az új pilótáival
Következő cikk Wolff ismét elutasította a Red Bull vádját, hogy kivételeznének az egyik pilótájukkal

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország