Ferrari: Ciao Jules!

Ferrari: Ciao Jules!

A Ferrari Pilóta Akadémiája is elköszönt a 25 évesen tragikus körülmények között elhunyt versenyzőtől.

Jules Bianchi éveken át élvezhette a Ferrari támogatását. A francia pilóta számára rettentően fontos volt az olasz kötődés, hiszen vérbeli profik készítették fel őt a királykategóriára, miközben több alkalommal is tesztelhetett az F1-es csapattal.

Sokak szerint Bianchi a súlyos balesete előtt közel állt ahhoz, hogy egy versenyképes istállóhoz szerződjön 2015-re, majd 2016-tól átvegye Kimi Räikkönen helyét, mellyel teljesült volna a nagy álma, hiszen mindig is arra vágyott, hogy a Ferrari színeiben versenyezzen a Forma-1-ben.

A Ferrari Pilóta Akadémiája mellett most maga a márka is elköszönt a nemrég elhunyt pilótától. A legendás olasz autógyártó egy emberként áll Jules családja mögött, akiknek most már azzal kell foglalkozniuk, hogy feldolgozzák gyermekük korai halálát.

Maurizio Arrivabene, a Ferrari csapatfőnöke: „Ha olyasvalakit veszítesz el, mint Jules, akkor a bánat és a szomorúság túlmutat a sporton.”

ciao

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Jules Bianchi
Cikk típusa BRÉKING