Interjú

Nem készül „B” autóval a Ferrari, 2-3 frissítésre vannak a Mercedestől

Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke beszélt a Ferrari jelenlegi helyzetéről az Auto Motor und Sportnak. Az olasz szót ejtett a Pirelli-gumikról, a Vettel-Leclerc párosról és a Mercedestől való hátrányukról is.

Mattia Binotto, Team Principal Ferrari

Mark Sutton / Motorsport Images

A Ferrari szezonja 7 futamot követően rendkívül távol van az elvárásoktól. A maranellói alakulat akkor sem tudott győzni, amikor komoly esélye volt rá: Bahreinben a technika, Kanadában pedig a versenybírák fosztották meg a sikertől a Ferrarit, így jelenleg 7-0-ra vezet a Mercedes.

A Ferrari számára a Kínai Nagydíjon derült ki, hogy a Mercedes lesz fölényben a pályák többségén. Erről a Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto beszélt az AMuS-nak. „Egyértelmű vált számunkra, hogy van egy problémánk, amit meg kell oldani. Majd a végleges megerősítést a barcelonai futam jelentette.”

A barcelonai teszteken még a Ferrarit tartották a szezon favoritjának, majd jött Melbourne, de ekkor még azt gondolták, azért kaptak ki ennyire, mert a pálya a vörös autó gyengeségeit domborítja ki. Bahreinben aztán már a Ferrari volt az erősebb, szóval a második futam után még azt gondolhatták, fent tudják tartani a jó formájukat. Ma már Binotto így látja az akkori eseményeket: „Szerintem a Mercedes nem hozta ki magából a maximumot Bahreinben. Ez a többi csapattal való összehasonlításban is látszik.”

Ezenkívül Bahrein az olyan pályák közé tartozik, amelyen a Ferrari rendre versenyképes – ahogyan Montrealban is. „Barcelona óta nem változtattunk az autón, tehát Montrealban ugyanazokkal a gyengeségekkel és korlátozásokkal versenyeztünk, mint 4 héttel korábban. Csak az eredmény volt más.” – reagált Binotto a Kanada utáni eufóriára.

Még több hír:

De a legnagyobb rejtély, hogy hogyan tudta a Mercedes megverni a Ferrarit 10 héttel azután, miután ugyanezen a pályán az olasz istálló autója tűnt jobbnak. „Hogyha megnézzük a csapatok első futamokon nyújtott teljesítményét, látjuk, hogy ahogy arra számítottunk is, mindenki előtt állunk. Az egyetlen kivétel a Mercedes. Szóval nem csak mi nem tudjuk megverni a Mercedest.”

A Ferrari első embere nem tudja megmondani, hogy a Mercedes miért nem dominált már a téli teszteken is úgy, mint ahogyan azt élesben teszi. „Mindig nehéz megítélni a tesztek alatt, hogy hogyan állnak a riválisaid. De én azt gondolom, hogy még a Mercedes is meglepte magát az első futamokon. Mi már a téli teszteken is megmutattuk, mire vagyunk képesek.”

Arra, hogy miért volt 8 tizedmásodperccel gyorsabb a téli teszteken a Ferrari, mint 10 héttel később, Binotto az alábbi magyarázattal szolgált: „Rossz irányba fejlesztettük az autót, mert rosszul ítéltük meg a csomagunk gyengeségeit és limitációit.”

Mattia Binotto a csapatfőnöki posztja előtt technikai igazgatóként dolgozott, így meg is tudta nevezni, hogy mi a Ferrari nagy problémája: „A 2019-es gumik nem fekszenek az autónknak. A kocsink maximális leszorítóerő tekintetében nincs a legjobbak között. Viszont a légellenállásunk kedvező. Az utóbbi 2 évben jól teljesítettünk az aerodinamikai hatékonyság terén. Viszont ezekkel a gumikkal ez többé nem működik. Mivel híján vagyunk a leszorítóerőnek, nehézségeink vannak a gumik felmelegítésével és az optimális működési tartományban tartásával.”

További híreink:

Sok másik csapat is szenved a Pirelli 2019-es abroncsaival. Ez azért lehet meglepő, mert az olasz gumigyártó vékonyabb futófelületű gumijai nem számítanak teljesen újnak. A csapatok 2018-ban Abu Dhabiban és 2019 márciusában Barcelonában is tesztelhettek velük.

Binotto elmagyarázta, miért nem volt könnyű dolguk a Pirelli új abroncsainak megítélésben. „Tavaly Abu Dhabiban a melegítési problémát elfedte a magas hőmérséklet és a pálya vonalvezetése. A barcelonai teszteken pedig félrevezetett minket a jó teljesítményünk. Amikor a többiekhez viszonyítva jobban teljesítesz, kicsit nyugodttá válsz. Ilyenkor nem is panaszkodsz. És nem ismered fel, hogy mi a legnagyobb problémád. Utólag azt mondom, hogy a gumik jelentik a legnagyobb problémát.”

Binotto emlékeztet, hogy a Mercedes sem „golyóálló”. Monacóban például Lewis Hamiltonnak 5 próbálkozásra volt szüksége ahhoz, hogy elég jó kört tudjon menni a pole-pozícióhoz, annak ellenére, hogy a Pirelli a leglágyabb keverékeket vitte az utcai helyszínre. „Mindenkinek problémái vannak a gumik felmelegítésével, még a leglágyabb keverékek felmelegítésével is.”

Még több hír:

Tehát az idei abroncsok mindenki számára rejtélyt jelentenek. Van, akinek jobban, van, akinek kevésbé. Éppen ezért a Ferrari azt szeretné, hogy térjenek vissza a régebbi gumikhoz. „Sokan panaszkodnak arra, hogy nem tudják elérni a megfelelő működési tartományt. A gumik nem kopnak. Már csak 1 kiállásos versenyek maradtak. Szerintem ez a show szempontjából sem jó. Ennek a Forma-1 érdekében meg kell változnia.”

A Ferrari a probléma analízisével már május vége óta elkészült, most pedig a tifosi arra vár, hogy kedvenc csapatuk reagáljon. Viszont a modern F1-es autók komplexitása miatt a problémát nem lehet 5 perc alatt megoldani, Binotto is türelmet kér: „Ez egy kétfaktoros egyenlet. Az egyik ebből a gumi. Erre nem tudunk hatással lenni. Az autónk koncepcióját viszont meg tudjuk változtatni. Ez több leszorítóerőt és jobb kigyorsítást jelentene. Viszont ezt nem lehet 1 nap alatt korrigálni. A folyamat több hetet fog igénybe venni, mivel biztosra kell mennünk, hogy az aerodinamikai változtatások jó irányba haladnak.”

Binotto azt is elmondta, hogy nem várható „B” autó tőlük: „Ne várják azt, hogy „B” verziója lesz az autónknak. Kettő vagy három frissítésre vagyunk attól, hogy mindenhol kihívás elé állítsuk a Mercedest.”

Viszont az eddigi eredmények ellenére sem írja le a csapatfőnök az idei évet. „A VB-cím nem egy olyan kérdés, amely körül a gondolataim járnak. Az első számú prioritás számunkra az, hogy jól ismerjük fel a problémát, és jól is reagáljunk erre, hogy képesek legyünk olyan hamar győzelmeket szerezni, amilyen hamar csak lehetséges.”

Még több F1 hír:

A Forma-1-ben a Ferrari mögött áll a legnagyobb szurkolói bázis. Az emiatt keletkező nyomás pedig számos alkalommal kontraproduktívan érintette az olasz istállót. Binotto biztosított mindenkit, hogy a csapata nyugodtan és megzavarások nélkül végzi a feladatát.

„El lehet képzelni, hogy milyen nagy nyomás van rajtunk. Mindenki azonnali választ és győzelmeket vár tőlünk. Viszont mi annyira el vagyunk foglalva a saját feladatainkkal, hogy alig jut el hozzánk a kívülről jövő nyomás. A tapasztalatom alapján azt tudom mondani, hogy a stabilitás és a folyamatosság a két legfontosabb dolog. Időbe telik, hogy felzárkózzunk. Ezt pedig csak akkor tudjuk megcsinálni, ha magunkra koncentrálunk.”

A Ferrari SF90 relatív gyengesége a csapatfőnök szerint nem befolyásolja a következő évek programját. „Nem futtatunk több projektet a szokásosnál. Minden a helyes célok kitűzésétől függ. Megtehettük volna, hogy optimalizáljuk a 2019-es autónkat, aztán a következő autónkra fókuszálunk. Az, hogy fel kell zárkóznunk, csak az egyik projektünket teszi kissé bonyolultabbá.”

Binotto kijelentette, hogy a csapat személyi struktúrájának a megváltoztatására nem a csalódást keltő szezonkezdet miatt volt szükség. „Január óta mondom, hogy az új szerepem miatt változtatásokra van szükség. Ennek semmi köze a jelenlegi a szituációhoz.”

Ezután a csapatfőnök megvédte a csapat stratégiát, akiket sok kritika ért mostanában. „A stratégiai döntésekről mindig lehet vitatkozni. Utólag mindenki okosabb. 10 embernek 10 különböző nézete van. De végül 1 embernek kell meghoznia a döntést, 1 ember nézete érvényesül. Valószínűleg utólag nézve itt-ott cselekedhettünk volna másképp… sok dolog kiegyenlítődik egy szezon során. Talán optimalizálhattuk volna jobban is a dolgokat, de nem beszélnék hibákról ezekben az esetekben.”

A Sebastian Vettel és Charles Leclerc alkotta páros az egyik legizgalmasabb az F1 jelenlegi rajtrácsán. A négyszeres világbajnok mellett egy feltörekvő fiatal versenyez, egy hasonló páros pedig 2007-ben nem ért jó véget a McLarennél: akkor a kétszeres világbajnok Fernando Alonso kapta meg maga mellé az újonc Lewis Hamiltont.

Binotto tisztában van a feladattal, viszont nem fél tőle: „A versenyzők kezelése szintén új feladat számomra. De 25 éve a Forma-1-ben dolgozom, és rengeteg versenyzőt láttam a technikai szakember szemszögéből, szóval jelentős mennyiségű tapasztalatom van, tudom, mire számíthatok. Azt gondolom, szerencsések vagyunk a versenyzőinkkel. Mindketten gyorsak és csapatjátékosok.”

A félreértések elkerülése végett azt is egyértelművé tette, hogy Vettel az első számú versenyzőjük. „Egyszerűen egyértelműek akarunk lenni. Ez a tény még erősebbé teheti Sebastiant, és mellékhatásként terhet vehet le Charles válláról.” – zárta az olasz.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Milliméterekre a falaktól: amikor az F1 tényleg brutális
Következő cikk Stroll úgy örült és őrjöngött, mintha futamot nyert volna a Forma-1-ben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország