Legendás Ferrarik a Forma-1-ben: a 126 C2, amivel legalább a konstruktőri vb-cím összejött

Nico Rosberg édesapja, Keke 1982-es világbajnoki címével máig az egyetlen olyan versenyző a Forma-1 történetében, aki aki egy futamgyőzelemmel fel tudott ülni a Forma-1 trónjára. Pedig olyan autók is voltak a mezőnyben, mint a Ferrari 126 C2 - ebbe ha bárki beült volna, világbajnok lehetett volna. Csak épp Gilles Villeneuve a szezon elején rögtön elhunyt, Didier Pironi pedig a szezon végén szenvedett olyan súlyos sérüléseket, hogy soha többé nem tudott autóba ülni.

Didier Pironi, Ferrari 126C2

LAT Images

Azzal, hogy a Ferrarinak 1982-ben négy versenyző szolgálatait is igénybe kellett venni (Villeneuve-ön és Pironin kívül vezetett a Ferrarinak még Patrick Tambay és Mario Andretti is), Maranellóban meg kellett elégedniük a ferrarisoknak a konstruktőri vb-elsőséggel - ezzel együtt az előző nyolc szezonból már ötödször.

Didier Pironi annak ellenére került közel a világbajnoki címhez ebben az évben, hogy már a szezon tizenkettedik versenyén, a Hockenheimen megsérült: akkor a csuromvizes Német Nagydíjon nem látta Alain Prost autóját, majd teljes sebességgel belerohant - az eset következtében az autója eleje olyan súlyosan roncsolódott, hogy a lábait is tönkretette úgy, hogy soha többé nem tudott már versenyezni. Így is második lett év végén a Forma-1 történetének egyik legzaklatottabb szezonjában.

Ezzel pedig Enzo Ferrari mindkét versenyzőjét elvesztette, akikkel megkezdte a szezont. A show-nak viszont mennie kellett tovább, ehhez pedig adva volt egy nagyszerű autó, amelynak az év elején, januárban a 126 C2 kódnevet adták, és Harvey Postlethwaite tervező munkáját dicséri.

A Harvey Postlethwaite által tervezett 1982-es Ferrari 126C2 pilótafülkéje

Grafika: Giorgio Piola

Az angol tervezőnél azt tartották a legnagyobb erénynek, hogy olyan, két részből álló pilótafülkét volt képes megalkotni a Ferrarinak a kompozit anyagokból, amellyel méltó riválisa tudott lenni az angol csapatoknak technikai téren. Mivel a Ferrari motorja ekkor már évek óta a legjobb volt (1982-ben is), a kettő együtt halálos kombinációt jelentett. "Csak" egy modern autó kellett a sikerhez.

A mérnökök Didier Pironi autóján dolgoznak

Fotó: Sutton Motorsport Images

A motorfejlesztés a korábban említett Ferrarikkal kapcsolatban már ismerősként csengő Mauro Forghieri feladata volt, aki nem is végzett rossz munkát: a 1500 köbcentis szörnyeteg nem kevesebb, mint 750 lóerő leadására volt képes időmérős körülmények között, némelyik hosszabb egyenessel bíró pályán, mint mondjuk a Paul Ricard vagy Zeltweg, a végsebessége is alulról nyaldosta a 350 km/órát.

1982 volt az az év, amikor a legjobb leszorítóerő-hatást érték el az autókkal, köszönhetően a speciális kialakításnak a speciális elemekkel az autó alján. Forghieri figyelmét ekkor már évek óta az úgynevezett keresztváltó tervezése kötötte le, ám végül ebben az évben is a klasszikus, hosszanti megoldás került az autóba.

Úgy nézett ki, hogy a legkomplettebb "csomagja" a Ferrarinak volt, mindene megvolt ahhoz, hogy agyonverje a komplett mezőnyt. A 126 C2 komoly félelmet keltett a riválisokban. Aztán már rögtön az első versenyen, a dél-afrikai szezonnyitón ízelítőt kaphatott mindenki, mennyire őrült, hektikus, és mint később sajnos kiderült, tragikus szezonra számíthatnak abban az évben a száguldó cirkuszban: egy sztrájk volt kibontakozóban, amely a szuperlicensz kiadási metódusai ellen irányult. A vezetők nagyon is kötődtek a Ferrarihoz: az egyik a csapat exversenyzője, a háromból két vb-címét a Ferrarival nyerő Niki Lauda volt, a másik pedig Didier Pironi.

Postlethwaite autóját meglátva persze az angol csapatok is aktivizálták magukat: megalkottak egy olyan, vízalapú fékhűtést, amivel hirtelen 50 (!) kilóval be tudtak menni a súlyhatár alá. A trükkös rendszer lényege az volt, hogy nem a felnikre spriccelte a rendszer a vizet, hanem a pályára. Megcsinálhatták ezt, ugyanis a szabályok lehetővé tették, hogy úgy menjenek autóikkal ellenőrzésre, hogy csak közvetlenül a vizsgálat előtt töltik fel például a vízhűtési rendszert, így semmilyen súlyproblémájuk nem akadt.

Ha ők így, akkor mi is így, gondolhatta a Ferrari: Forghieri vezetésével megalkotott egy olyan hátsó szárnyat, ami után mindenki szabálytalanságot kiáltott.

Balra a szabályoknak megfelelő, jobbra a Long Beachre hozott hátsó szárny

Grafika: Giorgio Piola

A Ferrari arra apellált, hogy a két szárnyelem mindkét része betartja a 110 milliméteres szélességi határt, viszont akárhogy csűrték-csavarták, a hátsó szárny így már 190 milliméter volt. Szó szerint betartották a hátsó szárnnyal a szabályokat, de a szellemiséget nem, így hiába szerezte ezzel a szárnyverzióval a szezon első dobogóját Villeneuve, azt később elvették tőle. Egy dologra viszont mindenképp jó volt ez a cirkusz: vita kezdődött a túl szabadon értelmezhető szabályok létjogosultságáról.

A San Marinó-i Nagydíjat pontosan a korábbi balhé miatt kihagyta a Lotus, a Brabham és a McLaren is a súlyhatárok kijátszása elleni tiltakozásként - érdemi ellenfelek híján pedig a Ferrari Pironi-Villeneuve sorrendben kettős győzelmet aratott a foghíjas mezőnyben. Maga a győzelem nem volt zökkenőmentes, ugyanis Pironi meredek manőverei miatt Villeneuve komolyan megharagudott csapattársára, A tiltakozásoknak mindenesetre volt értelme, ugyanis a Belga Nagydíjtól kezdődően betiltották a vízhűtéses fékeket. 

Villeneuve problémája az volt, hogy Pironi úgy előzte meg őt, hogy a csapat pont kitette nekik táblán, miszerint tartsák a pozíciókat, és úgy érezte, át lett verve. Mivel pedig a kanadai a következő versenyen, Zolderben életét vesztette, így már nem is volt lehetőségük arra, hogy rendezzék viszonyukat...

Villeneuve halála miatt a Ferrari végül nem is vett részt a Belga Nagydíjon, később pedig jó néhány versenyen egyedül "Didì" képviselte az Ágaskodó Lovacskát, de ez sem zavarta őt különösebben, hiszen addig is, amíg egyedül vitte a csapatot, szerzett Monacóban egy harmadik, Detroitban pedig egy harmadik helyet. Hollandiában megérkezett a csapathoz Patrick Tambay is, így ismét kétfős csapattal rohamozott a Ferrari - Pironi megszerezte szezonbeli második győzelmét, honfitársának ekkor viszont még nem volt kifejezetten jó versenye és csak kilencedik lett.

Szép lassan Tambay is belelendült, a következő futamon például a két francia dupla dobogót szerzett, ráadásul brit második és hazai pályán szerzett harmadik helyének köszönhetően Pironi tekintélyes előnnyel, kilenc ponttal vezetett összetettben is. Rohamléptekkel haladt a világbajnoki cím felé.

Hockenheimben aztán Pironit is elvesztette a Ferrari - na nem a szó legszorosabb értelmében, viszont a fent említett, Prosttal történt ütközés után ő is harcképtelen lett - mint később kiderült, örökre. Innentől kezdve Tambayen volt minden olasz drukker, na meg a komplett Ferrari szeme - a honfitárs akár még meg is menthette a világbajnokságot Pironinak, sőt, kis szerencsével ő maga is bekapcsolódhatott a küzdelmekbe.

Rene Arnoux (Renault), a második helyezett és Patrick Tambay, a futamgyőztes

Photo by: LAT Images

A sors végül volt annyira kegyetlen, hogy még egyszer beleszóljon a küzdelmekbe, és még egyszer a Ferrarit sújtsa: Tambaynek gerincproblémái adódtak, így nem tudott részt venni a Svájci Nagydíjon Dijonban. A Ferrari ezzel versenyző nélkül maradt, így pedig esélye nem volt arra, hogy megakadályozza Keke Rosberg szezonbeli első győzelmét, amivel a finn ráadásul átvette a vezetést is összetettben, a szezon végén pedig a világbajnoki címet is megszerezte.

Végső kétségbeesésében a csapat Mario Andrettit kérte meg a beugrásra, aki rögtön az első versenyén szerzett egy pole-pozíciót és egy harmadik helyet a közben visszatérő Tambay mögött, bizonyítva, mennyire jó autója volt abban az évben a csapatnak. A szezonzárón, Caesars Palace-ban Tambay megint nem tudott elindulni egészségügyi problémák miatt, Andretti pedig kiesett, viszont az olaszok legalább a konstruktőri címet megszerezték, öt ponttal a McLaren előtt, amelynek kevés volt, hogy csak John Watson szerzett pontot az év utolsó versenyén. Ha már az egyéni vb-elsőség nem, legalább ez összejött ezzel a zseniális autóval. Sovány vigasz...

Didier Pironi és Andrea de Cesaris Monacóban - Riccardo Patrese mögött végül ebben a sorrendben szerezték meg a második és a harmadik helyet

Fotó: LAT Images