BRÉKING

Ferrari: „Az idei autónk műszakilag sokkal jobb, mint a tavalyi…”

Az olasz gyártó első embere biztos benne, hogy műszakilag nagyon sokat léptek előre a tavalyi idényt illetően, de közvetlen még ez sem jelenti azt, hogy harcban lehetnek a bajnoki címért.

A reális kép az, hogy a Mercedes idén is csúnyán elveri a mezőnyt, miközben a W07 talán sikeresebb lesz, mint a W06, ami aztán pláne kinyírná a bajnokságot. Ez a puszta realitás, tekintve azt, hogy a szabályok nem sokat változtak 2016-ra és a Mercedes messze a mezőny előtt volt tavaly év végén.

Ma Ausztráliában Lewis Hamilton és Nico Rosberg is elmondta, közel sem ez a helyzet, és úgy érzik, hogy a Ferrari sokkal közelebb van, mint azt ők mondják. A brit és a német is valódi fenyegetettségről beszélt, aminek rövidesen szemtanúik lehetünk.

Sergio Marchionne, a Ferrari elnöke közvetlen az évadnyitó versenyhétvége előtt beszélt csütörtök délelőtt egy hivatalos előadás keretében, amikor is természetesen kitért a csapat esélyeire is.

„Garantálom, hogy mindent meg fogunk tenni, mert ez a Forma-1 történetének legsikeresebb csapata, és a célunk az, hogy megnyerjük a bajnokságot. Nem tudom, hogy ez mikor fog megtörténni, de szeretném biztosítani önöket, hogy már idén megpróbáljuk visszahódítani a címet Maranellóban.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Rosberg nagyon nem az a szint, mint Hamilton... Remek pilóta, remek ember, de nincs meg benne az X-Faktor! fotó: dppi

Közzétette: www.f1-live.hu – 2016. március 17.

„Az elsődleges cél az, hogy több futamot nyerjünk, mint tavaly. A végső cél pedig az, hogy az összes futamon mi legyünk az elsők. A 21 győzelem soknak hangozhat, de bőven van üzemanyagunk és abroncsunk ehhez, valamint nem utolsó sorban a két versenyzőnk is készen áll a feladat teljesítésére.”

„A szombati időmérő edzés fogja először megmondani azt, hogy milyen munkát végeztünk. Biztos vagyok benne, hogy az autónk műszakilag sokkal jobb, mint amivel tavaly versenyeztünk. Ez egy másik autó! A téli tesztek megerősítettek bennünket abban, hogy a változtatások helyesek voltak.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az F1-nél is gyorsabb közúti autót akar az Aston Martin és a Red Bull
Következő cikk A Pirelli szerint nem lesz szükség arra, hogy leváltsa a Michelin a Forma-1-ben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország