Ferrari: a sprintfutam „zűrzavart” okozhat a beállítások terén

Jövő hét szombaton egyfajta történelmi pillanathoz ér majd a Forma–1. Akkor kerül ugyanis megrendezésre a sorozat első sprintkvalifikációs versenye. Hogy pontosan hogyan fog elsülni, azt még nem lehet tudni, de a Ferrari csapatfőnöke szerint nagy kavarodás lehet.

Charles Leclerc, Ferrari SF21,Carlos Sainz Jr., Ferrari SF21

Charles Leclerc, Ferrari SF21,Carlos Sainz Jr., Ferrari SF21

Erik Junius

A Brit Nagydíj lesz a széria következő állomása, de több szempontból is rendhagyó hétvége elé nézünk. Az erősorrend talán nem fog sokat változni, de nagyjából senki sem tudja, miként alakul majd a sprintfutam és a többi fontos esemény.

Mattia Binotto, a Ferrari csapatvezetője kicsit talán dörzsöli is a tenyerét, mert a várható kavarodás akár az ő kezükre is játszhat. A Pirelli Silverstone-tól már az Ausztriában tesztelt, megerősített szerkezetű hátsó abroncsokat bocsátja a csapatok rendelkezésére, emellett pedig a hétvége szabályai is jelentősen módosulnak, ami további nehézségekhez vezethet.

„Észben kell tartani, hogy új gumispecifikáció érkezik, amelyet ugyan már teszteltünk, de a legtöbb csapatnak még szüksége van adatokra, de kevés idő lesz tapasztalatot szerezni, hiszen pénteken egy szabadedzés után máris az időmérő következik.”

Még több F1 hír:

„Jön az új formátum, és nagyon kevés lehetőség lesz módosítani, hiszen péntek délután már parc fermé alá kerülnek az autók, így nem lehet rajtuk komolyan változtatni. Ez valóban érdekes lesz majd” – magyarázta Binotto.

„Szerintem könnyen előfordulhat, hogy zűrzavar alakul ki a beállítások terén, mert azokat nem lehet majd finomhangolni az új gumikkal kapcsolatos kevés tapasztalat miatt, szóval ebből a szempontból remek futamhétvége elé nézünk.”

Az tény, hogy az istállóknak most jóval több új tényezővel kell boldogulniuk, mint korábban, ez pedig általában fordulatos eseményeket szokott magában hordozni. Már láthattuk néhányszor a múltban, hogy ha a csapatok nem tudnak kellően felkészülni, akkor izgalmasan alakulnak a történések. 

Ennek is köszönhető a Red Bull domináns győzelme Ausztriában

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso különleges teljesítményt akar nyújtani a Magyar Nagydíjon
Következő cikk „Verstappen a Forma–1 abszolút uralkodója jelenleg”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország