Ferrari: A pályán eldől, hogy Leclerc vagy Sainz lesz az első

A Ferrarinál nem terveznek rögtön csapatsorrendet hozni, de Mattia Binotto csapatfőnök célzott arra, hogy ez magától kialakulhat, mint Michael Schumacher idejében, amikor a harmadik futamon egyértelmű volt, melyik pilóta van előrébb.

Ferrari: A pályán eldől, hogy Leclerc vagy Sainz lesz az első

A Ferrarinál már tavaly látni lehetett, hogy két igazán erős versenyző nehezen fér meg egymás mellett. Mattia Binotto komoly kihívásokkal nézett szembe az első csapatfőnöki évében, és lehetséges, hogy a folytatás sem lesz sokkal könnyebb.

Még több F1 hír:

A svájci-olasznak valóban nem volt könnyű dolga, mivel egyrészt ott voltak a problémák az autó körül, és a Vettel-Leclerc duó sem könnyítette meg a helyzetet. Emlékezzünk csak a Brazil Nagydíjra, ami talán az utolsó csepp volt a pohárban.

Nem egy olyan futam volt, melynek ideje alatt feszültséget lehetett érezni a Ferrari háza táján. Binotto, Vettel és Leclerc azonban tagadta, hogy bármilyen ellenségeskedés is lenne a csapaton belül, ami negatív hatással van a működésükre.

 

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

Vettel az év végén távozik, és a helyét Carlos Sainz Jr. veszi át a McLarentől. A spanyol ezzel egy olyan lehetőséget kap meg, amire hónapokkal ezelőtt nem számíthatott. Vajon Binotto nem tart attól, hogy Carlos érkezésével nehéz lesz együtt dolgozni két erős mentalitással rendelkező pilótával?

„Nos, joggal hihetjük, hogy egy nagyon gyors versenyző és boldog, mert megérti a projektünket. Nem hiszem, hogy nehéz idők várnának ránk a kettejük kapcsolata miatt. Minden simán megy majd, és bármi is van, az az én munkám lesz, de pozitívnak kell lennünk.” - fogalmazott Binotto a spanyol MARCA lapnak adott exkluzív interjújában.

 

„Charles közben egyre erősebbé válik, és minél több idő telik el, annál jobban megérti a Ferrari részvételének fontosságát. Ami Brazíliában történt (Vettel és Leclerc ütköztek), az egy szerencsétlen pillanat volt, és ezek a versenyzés során megtörténhetnek.”

Vannak, akik biztosak abban, hogy Sainz másodszámú pilótaként szerződött a Ferrarihoz. A McLaren pilótája tagadta, hogy bármi erre utaló jel is lenne a szerződésében. Az olaszok sem vízhordóként fogadják az új versenyzőjüket. A Mercedesnél és a Red Bullnál azonban egyértelmű a hierarchia.

„Az igazán fontos az, hogy ügyeljünk a csapatszellemre és szem előtt tartsuk a Ferrarit, mely az első a sorban. Azt hiszem, majd a pályán kiderül, ki az első és a második. Ez mindig is így volt, még Michael Schumacher idejében is, aki minden évben azonos feltételek mellett kezdte meg a szezont a csapattársával, de a harmadik versenyen már egyértelmű volt, hogy ki az első.” - folytatta a MARCA kérdésére a Ferrari csapatfőnöke.

megosztás
hozzászólás
Ferrari: „Sainz világbajnokká válhat, Leclerc az F1 történetének legerősebb pilótája lehet”
Előző cikk

Ferrari: „Sainz világbajnokká válhat, Leclerc az F1 történetének legerősebb pilótája lehet”

Következő cikk

A Ferrari nem ígéri a leggyorsabb autót az Osztrák Nagydíjra, és senkit sem fognak kirúgni

A Ferrari nem ígéri a leggyorsabb autót az Osztrák Nagydíjra, és senkit sem fognak kirúgni
Hozzászólások betöltése