Ferrari: a McLaren hátsó szárnyának legalitása „fekete-fehér” ügy volt
A Ferrarit vezető Frederic Vasseur szerint egyértelmű volt, hogy a McLaren „mini DRS-nek” keresztelt hátsó szárnymegoldása nem legális, az FIA pedig már meg is kérte őket, hogy módosítsanak a kérdéses elemen.
Lando Norris, McLaren MCL38
Fotót készítette: Sam Bloxham / Motorsport Images
A szingapúri hétvége előtt sokan mondták el véleményüket a wokingiak trükkös hátsó légterelőjéről, egyes csapatok pedig kérdőre vonták annak legalitását, így az FIA-tól kértek tisztázást a témában.
Állítólag a Red Bull és a Ferrari is rossz szemmel nézte a riválisuk megoldását, mivel az talán jogtalan előnyhöz juttatja őket. Azt viszont hozzá kell tenni, hogy a McLaren hátsó szárnya mindenféle tesztnek és előírásnak megfelelt, ezért a szövetség engedte annak használatát – egészen mostanáig.
A Szingapúri Nagydíj pénteki napján ugyanis kiderült, hogy az FIA az alaposabb kiértékelés után arra jutott, hogy a szárny mégsem felel meg minden előírásnak, ezért módosításra szólította fel a csapatot. A McLaren később aztán megerősítette, hogy elfogadja a kérelmet és változtatni fog a kérdéses elemen.
Bár a flexibilis hátsó szárnyak kérdésköre főként az elmúlt egy hétben került előtérbe, az első légterelők rugalmassága szinte egész szezonban téma volt. Vasseur szerint ugyanakkor a rugalmas hátsó szárnyak kihasználása már teljesen más kávéház abból a szempontból, hogy hol helyezkedik el a szabályokhoz és a releváns technikai direktívákhoz képest.
„Szerintem van némi félreértés abból a szempontból, mi történt az első és hátsó szárnyakkal. Az első szárny esetében mindannyian egyetértünk abban, hogy ez egy szürke zóna lehet, mivel a technikai direktíva első bekezdése azt mondja, hogy nem lehet az elhajlás szándékával megtervezni egy elemet. A szándékot viszont nehéz meghatározni.”
„A hátsó szárny azonban teljesen más történet, mert a bekezdésben szerepel egy maximális elhajlási érték. Az pedig fekete-fehér. Az nem szürke, nem sötétszürke, nem világosszürke. Hanem fekete és fehér, tehát számomra egyértelmű.”
Bár a hátsó szárnyak problémája a bakui verseny után kapott nagy figyelmet, Vasseur szerint van bennük némi frusztráció azt illetően, hogy a McLaren már korábbi versenyeken is használta a kérdéses légterelőt. Így volt ez például Monzában is, ahol a wokingiak a második és harmadik helyet szerezték meg.
„Mindenki látta a videót és a képeket. Ez pedig kissé frusztráló, mert ha visszaemlékezünk, Monzában például öt autó volt két tizeden belül. Két tized révén az első és második helyről lehetsz ötödik vagy hatodik is. Bakuban eközben vagy tíz körnél egymás mellett érkeztek meg az 1-es kanyarhoz. Szóval képzelhetik, hogy van némi frusztráció.”
Vasseur ezzel persze arra utalt, hogy Monzában a McLaren talán hátrébb végzett volna, ha nincs a trükkös hátsó szárnyuk, Bakuban pedig Charles Leclerc megelőzhette volna Oscar Piastrit a vezetésért. A Ferrari persze akár meg is óvhatta volna az Azeri Nagydíj végeredményét, de nem tették.
„Lehetséges lett volna, de nem könnyű bizonyítékot szerezni. Most már viszont lapozni akarok erről, mert a jövőre szeretnék koncentrálni. Baku és Monza már mögöttünk van. Van még hátra hét futam. Ezen a hétvégén nyernünk kell, mert az lenne a legjobb válasz, amelyet adhatunk” – zárta le a témát Vasseur.
A Ferrari Szingapúrra egyébként új első szárnnyal készült, melynek részleteiről ebben a cikkben írtunk bővebben.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.