BRÉKING

Ferrari: "A csapatszellem akár 3-4 tizedet is hozhat"

A Ferrari két győzelmet céloz meg 2015-ben. A csapat sokkal lelkesebb és erősebb csapatszellemmel rendelkezik köszönhetően a változásoknak. A csapatfőnök Maurizio Arrivabene és a két pilóta, Kimi Räikkönen és Sebastian Vettel egyértelműen ezen lesz, legalábbis az Auto Bild Motorsport ezt állítja.

A McLarennél Kimi Räikkönen (35) sosem nevetett. A Ferrarinál minden megváltozott. A barcelonai teszten a finn a haverjaival beszélgetett a motorhome-ban, amikor megérkezett Maurizio Arrivabene (57), a csapatfőnök. Egy kis csevegés, vállba veregetés – és a Jégember „felengedett”. Majd a Jégember mosolyogva visszasétál a garázsba.

Arrivabene tudja, mekkora jelentősége van a jó hangulatnak. „Fontos, hogy jól érezzük magunkat” – utal az ilyen jelenetekre – „Ettől lazábbak lesznek a pilóták, ami jót tesz a csapatszellemnek. Ez főleg ilyenkor fontos, amikor meg kell ismernünk egymást és össze kell tartanunk.”

Arrivabenével és Sebastian Vettellel (27) a Ferrari egy új érához érkezett. A cél: 2015-ben utolérni, majd pedig 2016-ban legyőzni a Mercedest. Az SF15-T az első autója James Allisonnak, a technikai főnöknek, hiszen csak tavaly csatlakozott a Ferrarihoz. „A tesztek alatt minden célt elértünk, amit az autóval szemben támasztottunk.” – mondja Arrivabene – „Mindkét pilóta előrelépett a tavalyi teljesítményéhez képest.” Az SF15-T 5419 kilométert tudhat maga mögött. Sebastian Vettel kritizálta volt munkaadóját, a Red Bullt: „ A 2014-es autómmal összehasonlítva, a mostani autóm egy hatalmas előrelépést jelent.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));
Bejegyzéswww.f1-live.hu által

A Ferrari 1.2 másodpercet gyorsult, és a motor 80 lóerővel lett erősebb. Ennek ellenére Arrivabene még nem elégedett: „A Mercedes messze van. Nem akarom, hogy balszerencsések legyenek, de azért remélem, hogy néhányszor le tudjuk majd győzni őket.” Az olaszok két győzelmet szeretnének. „Ambiciózus, de nem irreális.”

A csapatmenedzser szerint három-négy tizedet még a csapatszellemmel is hozzá tudtak tenni a teljesítményükhöz. Ennek az az oka, hogy Arrivabene pillanatok alatt megtalálja a közös hangot az emberekkel. Még Sebastian Vettelnél is elérte, hogy pótolni tudja Helmut Markot. Az utolsó barcelonai teszten az olasz együtt ücsörgött a négyszeres világbajnokkal, és még azzal sem tudta elijeszteni, hogy a korábbi európai részlegért felelős Marlboro elnök az arcába fújta a füstöt.

Arrivabene első pillanatban lenyűgözte Sebastiant a közvetlen stílusával és a foci iránti szeretetével (tagja a Juventus felügyelőbizottságának). Persze az olasz is nagyon szimpatikusnak tartja a német érzelmességét. „Sebastian egész jó olasz, elég jól beszéli a nyelvünket, de még nem szereti használni, mert azt hiszi, nem tökéletes. Eszembe juttatja Michael Schumachert. Ő is ilyen maximalista.”

A saját laza és humoros módján a négyszeres világbajnok lelkesedést és csapatszellemet hozott a csapathoz. Az elmúlt öt évben a szerelőknek és a mérnöknek nem volt ilyenben része. Fernando Alonso, Vettel elődje sokkal jobban magába fordult, és igazi politikusként viselkedett.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Mercedes: "A pilótáknak szinte semmi dolguk a kormány mögött"
Következő cikk Van der Garde börtönbe akarja juttatni Monisha Kaltenbornt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország