Jelentés az időmérőről
Forma-1 Mexikói Nagydíj

Ferrari 1-2 a Mexikói Nagydíj időmérőjén, Verstappen csak a harmadik!

A Ferrari pilótái Charles Leclerc-Carlos Sainz sorrendben kibérelték maguknak a Forma-1 2023-as Mexikói Nagydíjának első sorát, Verstappen pedig csak a harmadik lett, de még vizsgálják őt a versenybírák feltartás miatt!

Charles Leclerc, Ferrari SF-23

A Forma-1 2023-as Mexikói Nagydíja előtt az volt várható, hogy Max Verstappen ismét uralni fogja a mezőnyt, bár Alex Albon a Williamsszel kétszer is közel tudott hozzá kerülni a  szabadedzéseken, míg a Ferrari tempója nem derült ki feltartások miatt.

Annyi azonban biztosnak tűnt, hogy az Aston Martinnak lesznek problémái, ennek megfelelően Fernando Alonso és Lance Stroll hamar kijöttek a bokszból, hogy biztosan meglegyen a Q1-ből a továbbjutás, Alonso meg tudta verni az akkor mért idővel rendelkező Kevin Magnussent és Pierre Gaslyt, Stroll viszont nem.

Ekkor azonban az élmenők is nekiláttak a köreiknek és a hazai közönség örülhetett, ugyanis Sergio Perez vette át a vezetést, azonban Verstappen hamarosan fél másodpercet adott neki a lágyakon, a harmadik helyre Hamilton érkezett meg.

Több pilóta is a közepesekre szavazott a Q1 elején, ez a McLarennek nem annyira jött be, a Ferrarinak viszont igen, Charles Leclerc az időközben második helyre lépő, egész hétvégén látványosan jól teljesítő Daniel Ricciardo mögé, Carlos Sainz a hetedik helyre érkezett meg.

A második körre a McLarenek fel is tették a lágyakat, Piastri a második helyre is ugrott a Q1-et megnyerő Verstappen mögé, Norris azonban nem tudott javítani, így meglepetésre kiesett Ocon, Magnussen, Stroll és Sargeant mögött, az utolsó idővel. Alonsónak volt egy megpördülése a kettes kanyarban, ami miatt sárga zászlóztak, de ő megúszta.

 
 
       
Driver Info
 
 
 
   
Helyezés Versenyző # Autó Motor Kör Idő Intervallum km/ó
1 Netherlands M. Verstappen Red Bull Racing 1 Red Bull Red Bull 6

1'18.099

  198.394
2 Australia O. Piastri McLaren 81 McLaren Mercedes 6

+0.142

1'18.241

0.142 198.034
3 Australia D. Ricciardo AlphaTauri 3 AlphaTauri Red Bull 3

+0.242

1'18.341

0.100 197.781

 

A Q2-re fordulva a versenybírók egy egész sor vizsgálatot jelentettek be, Verstappent és Russellt a mezőny bokszutcában való feltartásáért, Hamiltont azért jegyezték fel, mert nem lassított eléggé az Alonso miatti sárga zászló alatt. Verstappen ugyanúgy állt meg a bokszutca végén, ahogy Szingapúrban, akkor a versenybírák utólag elismerték, tévedtek, amikor nem adtak neki büntetést.

A második szakasz első körein a sorrend pontosan ugyanaz maradt, mint az elsőben, Verstappen mögött Piastri és Ricciardo érkezett, míg Albon kiesők között volt és arra panaszkodott, hogy valami sérülhetett a kocsin.

Veszélyben volt rajta kívül Alonso is, aki az első körét használt lágyakon futotta, azonban nem tudott a 14. helynél előrébb jutni, míg a két Ferrari, akik ugyanígy tettek, a 8. és 9. helyet foglalták el.

Végül a Ferrariknak sikerült továbbjutnia, Alonsónak nem, míg Hamilton megfosztotta a második körre már ki sem guruló Verstappent az első helytől. Albon pedig bár utolsó körével a 9. helyre lépett előre, elhagyta a pályát, ezért elvették tőle azt és kiesett. Ennek nagyon örül az Alfa Romeo, akik így mindkét autóval bejutottak az utolsó szakaszba.

A kiesők Albon mellett Gasly, Hülkenberg, Alonso és a motorcsere miatt a mezőny végéről rajtoló Cunoda voltak, míg a Ferrari megspórolt egy lágy keveréket.

A Q3-ra a két Red Bull futott ki először, Verstappen át is vette a vezetést, mögé azonban Daniel Ricciardo érkezett meg gyorsan, Perez végül egy fél másodperccel lassabb kört futott csapattársánál.

Ekkor azonban egy csattanó következett, a két Ferrari ugyanis belecsapott a lecsóba és mindketten megelőzték a középső szektorban gyengébben futó Verstappent, Leclerc-Sainz sorrendben.

Az utolsó körökben a két Ferrari nem tudott javítani, azonban a még vizsgálat előtt álló Verstappen sem, így Charles Leclerc rajtolhat az élről holnap Mexikóban Carlos Sainz előtt, Ricciardo pedig megtartotta a negyedik helyét. Mögüle Perez, Hamilton, Piastri, Russell, Bottas és Csou rajtolhatnak majd, de még változhat a helyzet, mert a világbajnok mellett a két Mercedes-pilótának is jelenése van a stewardoknál.

Update: 5 pilótát vizsgáltak, 1 kap büntetést!

 
 
       
Driver Info
 
 
 
   
Helyezés Versenyző # Autó Motor Kör Idő Intervallum km/ó
1 Monaco C. Leclerc Ferrari 16 Ferrari Ferrari 6

1'17.166

  200.793
2 Spain C. Sainz Jr. Ferrari 55 Ferrari Ferrari 6

+0.067

1'17.233

0.067 200.618
3 Netherlands M. Verstappen Red Bull Racing 1 Red Bull Red Bull 6

+0.097

1'17.263

0.030 200.541

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: Mexikói Nagydíj - Időmérő (LIVE)
Következő cikk Leclerc-t már a második hétvégén lepi meg a Ferrari tempója

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország