Fernando Alonso: Vannak érdekes megoldások az Alpine-on…

Az Alpine versenyzője, Fernando Alonso azt nyilatkozta, először pályára kell menniük az új autójukkal, viszont véleménye szerint vannak érdekes megoldások az A522-esen, amit tegnap mutatott be a francia istálló.

Fernando Alonso, Esteban Ocon, Oscar Piastri, Alpine,

Fotót készítette: Alpine

Hétfő este tartotta meg az A522-es bemutatóját az Alpine csapata, amelyből kiderült, hogy kék-rózsaszín festéssel fognak rajthoz állni a 2022-es szezonban, az első két versenyen pedig szinte teljesen rózsaszín festéssel indulnak.

A „normál” festésről azt mondta az istálló kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso, hogy neki tetszik ez a színkombináció, és hogy intenzív tél vár rájuk.

„Nagyon tetszik az új festés az autónkon, jól néz ki ez a színkombináció. Nyilvánvalóan a technikai oldalt titokban tartjuk. Először ki kell mennünk a pályára, és majd meglátjuk, hogyan viselkedik a kocsi.”

„Egy nagyon intenzív tél ez számunkra, a lehető leggyorsabban kell fejlesztenünk az autónkat, és tanulnunk kell az új szabályokról. Viszont vannak érdekes megoldások az A522-n, meglátjuk, sikerül-e minél hamarabb kinyerni a kocsiból a teljesítményt.”

További híreink:

Alonso hozzátette, reménykednek abban, hogy lehetőség nyílik számukra az előrelépésre az új szabályok érkezésével, és abban is reménykednek, hogy a szabályváltoztatások szorosabb párharcokat is eredményeznek majd.

„Ez a második évem az Alpine-nal, és optimistább vagyok annál, mint tavaly voltam. Az új szabályok reményt adnak, hogy minden megváltozhat, illetve hogy hirtelen, egyik versenyről a másikra versenyképessé válhatsz. Tehát optimista vagyok és magabiztos azt illetően, hogy a csapat jó munkát végzett az autóval, és készen állunk.”

„Rendkívül izgatott vagyok az új szabályok miatt. Természetesen a Forma-1-ben időről időre változnak a szabályok, hogy kicsit megváltozzon a csapatok teljesítménye. Ez pedig az Alpine és néhány középcsapat számára valódi lehetőséget jelent.”

 

„Ha jó munkát végzel a szabályok értelmezése terén, akkor az lesz a legfontosabb, hogy minden lehetőségből a maximumot hozd ki. Nálunk mindenki úgy érzi, hogy meg tudjuk csinálni, és hogy készen állunk.”

„Szerintem az egyik legnagyobb remény arra vonatkozik, hogy idén már könnyebben tudjuk követni egymást a pályán, amivel több akció lehet a versenyeken, több előzési lehetőség nyílik, illetve szorosabbak lehetnek a küzdelmek. Valószínűleg ez mindenkinek jót tenne: a show-nak, a nézőknek és nekünk, versenyzőknek is” – idézte Alonsót a RaceFans.

Már pályán a McLaren MCL36 is! (videó)

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Max Verstappen az Instagramon üzent: készen áll!
Következő cikk Horner szerint „szigorú” döntés született azzal, hogy kirúgták Masit

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország