Fernando Alonso már a McLarennél készül Malajziára!

Fernando Alonso már a McLarennél készül Malajziára!

A spanyol már a McLarennél készül a jövő hétvégi Maláj Nagydíjra, miközben Ron Dennis és Jenson Button is magabiztos, hogy az autót alávetették a megfelelő vizsgálatoknak a februári tesztbalesetet követően.

A spanyol kihagyta az utolsó szezon előtti tesztet Barcelonában, illetve a szezonnyitó nagydíjat Ausztráliában, mivel agyrázkódást és átmeneti emlékezetkiesést szenvedett a catalunya-i pályán elszenvedett baleset során.

Alonso azt mondta, hogy mindent megtesz azért, hogy az MP4-30-cal visszatérhessen Malajziába, bár ezt hivatalosan még nem erősíthetjük meg, legalább a szimulátorba már beülhetett.

Most úgy tűnik, hogy az FIA vasárnap kerít sort a vizsgálatokra, melyek eldöntik, hogy Alonso autóba ülhet-e jövő hétvégén.

Az Ausztrál Nagydíj szombati napján a McLaren autói voltak a leglassabbak. A dolgok rosszabbá váltak, amikor Kevin Magnussen, aki Alonsot helyettesítette, motorhibát szenvedett a rajtrácsra vezető úton.

Jenson Button elért a kockás zászlóig, de két kör hátrányban az utolsó helyen, így Alonso hálás lehet, hogy nem siette el a visszatérését a volán mögé.

Ron Dennis azt nyilatkozta, hogy már alig várja, hogy a Mclaren-Honda visszatérjen a győztes útra.

„Meg tudom mutatni, hogy milyen üzeneteket küldött tegnap este (szombat). Megmosolyogtatott, hogy azt írta, „éhes a sikerre” – utalt Alonsora Dennis a Sky Sports F1-ben Martin Brundle-nak.

Még mindig nem tudni, hogy mi okozta Alonso balesetét, de abban Dennis és Button is biztos, hogy a spanyolt nem érte áramütés az energia-visszanyerő rendszer hibájából.

„Jó érzéseim vannak, és habár ezt sokaknak nehéz elhinni, hogy egy széllökés okozta, de nagyon-nagyon szeles idő volt, szóval ez okozhatta a balesetet.” – mondta Dennis.

„Lehet, hogy a koncentrációja csökkent egy percre, mert Fernando nem normál tempóban vette be a kanyart. Sok butaság merült fel, mint mindig, de biztos, hogy nem szenvedett áramütést.”

"Fernandot minden létező vizsgálaton átesett, és semmi jele annak, hogy gond lenne vele.”

Button hozzátette: „Egy olyan versenyző szempontjából, aki nem szenvedte el a balesetet, meg akarod érteni, hogy pontosan mi történt az autóval, volt-e probléma? Láttam minden adatot, és semmi gyanúsat nem fedeztem fel, ami a hibához vezethetett volna. 100%, hogy nem volt áramütés, szóval boldog vagyok, hogy semmi gond az autóval és magabiztosan vezethetek a határon.”

Rengeteg adat állt Button és Dennis rendelkezésére, hogy széleskörű vizsgálatot folytathassanak a balesetet illetően.

„Az eddigi legalaposabb vizsgálatot végeztük el a McLarennél – az autó nem sérült meg annyira. Arról vagyunk híresek, hogy a legmagasabb technológiát használjuk, minden vizsgálatot elvégeztünk, amit az FIA kért, élen járunk a szénszál használatával, szóval szerintem megértettük, hogy a baleset miért történt.” – mondta.

„Egyértelműen nem az autó hibája okozta, ebben biztosak vagyunk.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Fernando Alonso , Jenson Button
Cikk típusa BRÉKING