Fernando Alonso köszöni a műsort

A kétszeres világbajnok, Frnando Alonso Twitteren jelentkezett be a Magyar Nagydíj után, mind Lewis Hamilton, mind Max Verstappen teljesítményét méltatva, akik "70 körig a maximumot adták."

Max Verstappen, Red Bull Racing RB15 leads Valtteri Bottas, Mercedes AMG W10, Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10 and Sebastian Vettel, Ferrari SF90 at the start of the race

Fotót készítette: Sam Bloxham / Motorsport Images

Ahogyan azt megírtuk, az előzőeknél kevesebb izgalommal, azonban némi taktikai brainstorminggal tarkított versenyen Lewis Hamilton az utolsó körökben nagyot hajrázva legyőzte az addig teljesen magabiztosan vezető, ám a végén a teljesen elhasznált gumikon szenvedő Max Verstappent, így ő nyerte meg a 2019.-es Magyar Nagydíjat.

Még több F1 hír:

A Forma-1-től idén elköszönő kétszeres világbajnok, Fernando Alonso, akit szinte az összes nagyobb csapat jövő évi felállásában elképzeltek már, Twitterére posztolt, csak hogy tudjuk, végig követte az eseményeket, és a verseny után mind Hamiltonnak, mind Verstappennek gratulált azért, hogy 70 körig maximális teljesítményt tudtak nyújtani, és ezzel a harmadik helyezettet több, mint egy perccel, az ötödiket pedig másfél körrel hagyták le, és a végére még azt is hozzáteszi: "Köszönöm a műsort!"

 

43 esztendővel ezelőtt szenvedett súlyos égési sérüléseket Niki Lauda, aki azonban pár héttel később a csodával határos módon visszatért, és folytatta a harcot a világbajnoki címért.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Red Bull: Minden stratégiai opció a Mercedesnél volt
Következő cikk A McLaren nagy előnnyel vezet, de közel sem tökéletes

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország