Fernando Alonso: Ideális esetben az Aston győzne és az Alpine lenne a második!
A korábbi Renault és Alpine-pilóta Fernando Alonso arról nyilatkozott, hogy nincsenek rossz érzései volt csapatával kapcsolatban, és továbbra is motivált, hogy megszerezze a 33. futamgyőzelmét.
Fernando Alonso idén sokszor állhatott dobogóra, azonban a győzelmei számát (egyelőre) nem tudta növelni – 32 F1-es sikernél jár a spanyol pilóta, aki idén Monacóban, Kanadában és Hollandiában is a második helyen futott be.
Arról pedig továbbra sem akar lemondani, hogy megszerezze a 33. futamgyőzelmét, és nem is gondol még a visszavonulásra:
„Nagyon szeretném valóra váltani a 33-ast. Sokat beszélnek erről a közösségi médiában, mindenhol a 33-as számot látom, és nagyon szeretném elérni. Frissnek és gyorsnak érzem magam, élvezettel vezetem az Aston Martint. Motivált vagyok, még nincs itt az ideje visszavonulni” – mondta Alonso a GQ-nak.
„Nagyon tisztelem az Alpine-t. Ezzel a csapattal szereztem meg a két világbajnoki címemet, örökké helyük lesz a szívemben, sosem kívánnék semmi rosszat nekik. De az igaz, hogy csapatváltáskor mindig történik valami belül, és elkezded nézni a korábbi csapatot köridejét és a versenyzők pozícióját.”
„Ha mögötted vannak, az mindig egy kis megkönnyebbülés, hiszen innen tudod, hogy jó döntést hoztál. Ideális esetben az Aston Martin győzne és az Alpine lenne a második. Nagyon jó lenne, ha dobogókért harcolhatnánk velük.”
„Az Aston szereplése pedig kétségtelenül egy kellemes meglepetés. Voltak reményeink, új emberek csatlakoztak és még sorolhatnám. Úgy tűnt, tudják, mit csinálnak, de ez egy hosszú távú vízió volt.”
„Azt gondoltuk, hogy 2023-ban folyamatosan a top 10-ben harcolhatunk, és talán 1-2 dobogó is elérhető lehet, aztán 2024-ben folyamatosan a dobogóért küzdhetünk. De ez már hamarabb megvalósult” – mondta a kétszeres világbajnok.
Eközben brutális összeget kell fizetnie Verstappennek a 2024-es indulásért, míg Wolff üzenetet küldött Verstappennek a wikipediás kijelentése miatt.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.