Forma-1 Olasz Nagydíj

Fernando Alonso: Hamilton gyorsabb, mint bárki más!

Az Aston Martin versenyzője, Fernando Alonso szerint nem jelent problémát sem az ő, sem Lewis Hamilton kora, és a britet sem cserélné le egy fiatal pilótára, ha csapatfőnök lenne.

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG

Tegnap jelentették be, hogy Lewis Hamilton 2025-ig meghosszabbította a szerződését a Mercedes csapatával, ami azt jelenti, hogy a hétszeres világbajnok 40 évesen is a mezőny tagja lesz.

A mezőny korelnöke, Fernando Alonso pedig azt mondta, amikor Hamiltonról kérdezték, hogy csapatfőnökkén ő is Hamiltont választaná a fiatalabb versenyzők helyett, hiszen a brit továbbra is itt van fejben és senki nem gyorsabb nála:

Még több F1 hír:

„Ha most F1-es csapatfőnök lennék, és választanom kellene Hamilton és a mezőny legfiatalabb versenyzője vagy egy feltörekvő F2-es pilóta között, akkor Hamiltont választanám, egészen 80 éves koromig, vagy amíg valaki megmutatja, hogy gyorsabb, mint Hamilton.”

„Egyelőre senki nem tudta bizonyítani nekem, hogy a kor egy probléma, vagy hogy csökken a motiváció, többé már nem tudsz 100 százalékosan teljesíteni, vagy hogy már nem tudsz az F1-re koncentrálni és más jár a fejedben.”

„Persze ez is megeshet a kor miatt, ötvözve a rengeteg utazással és ezzel az életvitellel. De Hamilton továbbra is 100 százalékosan teljesít, egyetlen dologra fókuszál: az F1-re.”

„És ugyanez vonatkozik rám is: amikor valaki gyorsabb érkezik, akkor majd beszélhetünk, de jelenleg Hamilton gyorsabb, mint bárki más” – tette hozzá Alonso az El Mundo Deportivo szerint.

A Motorsport.com szakírója szerint az Aston Martin nemrég két topversenyzőt is megkeresett az F1-ben.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen Wolffról: „Ez a nyilatkozat egy baromság!”
Következő cikk Lando Norris: Hülyét csinálok magamból a rádióban...

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország