BRÉKING

Fernando Alonso a rajongók kérdéseire válaszolt: Érdekes válaszok a világbajnoktól

A Scuderia Ferrari spanyol világbajnok versenyzője a csapat főhadiszállásán válaszolt a rajongók által feltett kérdésékre. Ezek közül csemegéztünk most.

Fernando, 2014-ben a 14-es rajtszámmal fogsz versenyezni, és az autódat F14-T névre keresztelték. Gondolod, hogy képes leszel majd a bajnokságot 14 pontos előnnyel vezetni a végén?

„Fantasztikus lenne, de már az is nagyszerű lenne, ha csak egyetlen egy ponttal végeznék az élen. Az igazság az, hogy amikor harcolsz és felkészülsz az előtted álló célok elérésére, mint például a Forma-1, akkor ezek a dolgok nem számítanak. Remélem, hogy egy jó évet zárhatunk, és a bajnokság vége a lehető legjobban alakul majd számunkra.”

Szerinted az új szabályok hatással lesznek a vezetési stílusodra, valamint ezzel a gumikezelés is változni fog?

„Az új szabályok egyértelműen hatással lesznek a vezetési stílusomra, de ez az összes pilótára igaz lesz, nemcsak rám. Az gumikezelés pedig továbbra is prioritást fog jelenteni, akárcsak az elmúlt három, vagy négy évben, és mióta a Pirelli abroncsait használjuk. Ez egy olyan év lesz, amikor nemcsak a gumikezelés fontos, hanem a mechanikai oldalnak és a vezetési stílusnak is alkalmazkodnia kell a téli időszak alatt ehhez az egészhez.”

Van némi félelmed az új szabályok adta kihívásokat illetően az autóval és motorral Jerezben?

„Lesz pár változás, melyek bonyolíthatják a dolgokat, és vannak olyan területek, amik némiképp aggodalomra adhatnak okot. De ez olyasvalami, ami mindenkit érint majd a paddockban az első teszten Jerezben. Fontos lesz a megbízhatóság a turbómotorokkal, valamint alkalmazkodnunk kell ehhez az egészhez, hogy a megfelelő módon tudjuk kezelni a lóerőket a pályán. A másik ilyen dolog pedig a gumikezelés. Az elmúlt három, vagy négy évben már megszokhattuk azt, hogy ez milyen fontos is valójában. Most azonban a mechanikai oldalon ez plusz munkát fog jelenteni, hogy a gumik jól működjenek majd. Várom ezt a fajta kihívást, de nem lesz könnyű.

Azt már tudjuk, hogy a pályán egy Ferrarit vezetsz, de mi a helyzet otthon, a saját garázsodban?

„Igen, a pályákon egy Ferrarit vezetek, de a normál napjaimon ezt nem mindig tesztem meg. Ez egy kicsit sok lenne… A hétköznapjaimra is készen áll a Ferrarim, de általában egy Fiat 500-assal közlekedek, mely egy nagyon kis praktikus autó a városban, vagy épp a parkolásnál. De van egy terepjárom is, amit szintén gyakran használok. Vannak napok, amikor azonban kerékpárral közlekedek. Változatosan próbálok közlekedni és megpróbálom az összes autómat használni.

Milyen tippeket adnál egy gokartversenyzőnek, hogy olyan legyen, mint te?

„A gokartozás a legjobb iskolát jelenti a motorsportban. Nincsenek igazán tippjeim. Egyszerűen csak élvezd azt, amit csinálsz, valamint sokat kell edzened, és gyakorolnod, ahányszor csak lehetőséged nyílik rá. És valóban, élvezd a vezetést. Valószínűleg a gokartozás a legélvezetesebb dolog a sok adrenalin miatt, és itt érzed leginkább azt, hogy miként is kezeled a gépedet. Imádom a gokartozást, és remek időket éltem meg a sportban."

Egy versenyző mennyire lehet hatással a fejlesztésekre, és mennyire fontos az ő szerepe?

„A versenyzőnek technikai szempontból is egy összetett személynek kell lennie. Amit mondunk, annak súlya van, és a csapat találhat vele egy irányt a fejlesztéseket illetőn. Mi mindig arra törekszünk, hogy nagyobb tapadást érjünk el és többet hozzunk ki az autóból. Amikor kint vagyunk a pályán a többi autóval és a többi versenyzővel, akkor képesek vagyunk dolgozni a gyengeségeinken és az erősségeinken egyaránt. A versenyek után mindig összeülünk a mérnökökkel, és átbeszéljük a dolgokat. De ugyanazt tesszük a versenyek előtt és a tesztek után is. Összeülünk, hogy megtaláljuk az irányt és fejlesszünk a gyengeségeinken. Egy versenyzőnek nem csak vezetnie kell tudnia, hanem kommunikálnia is a mérnökökkel, mert így tudunk csak fejlődni igazán és kontroll alatt tartani a dolgokat a mechanikai, a gumi és az üzemanyag oldalán, miközben folyamatosan beszélünk a mérnökökkel a rádión keresztül, akik figyelik a számítógépeken az adatokat. Ez a legkomplexebb dolog a Forma-1-ben és ez az, amit meg kell valósítanunk.”

Kimi érkezésével megvalósítható az a cél, hogy a Ferrari újra bajnok legyen?

„Kimi érkezése számomra és az egész csapat számára is egy plusz lökést jelent, mivel ő egy elismert tehetség, versenyző és világbajnok a Ferrarinál, mellyel 2007-ben nyerte meg a bajnokságot. Úgy vélem, hogy így együtt extra motivációt jelentünk a csapatnak. Ha új csapattársat kapok, mindig nyitott vagyok az új lehetőségek iránt, így biztos vagyok benne, hogy tőle is tanulhatok pár dolgot. Várom vele a közös munkát, mert az érkezésével valóban új dolgokat szívhatok magamba. Nekem és a csapatnak is képes lehet segíteni és ezzel a Ferrari újra ott lehet az élen.”

Korábban állatos mozdulatokkal ünnepelted a sikereidet a futamokat követően, de úgy tűnik, hogy ez már a múlté. Van esély arra, hogy újra valami hasonlót lássunk tőled?

„Igaz, hogy a múltban kreatívabban ünnepeltem meg a sikereimet, de az elmúlt években ezek az örömök úgymond hétköznapibbak lettek. Ezek most inkább érzelmesebbek. Ilyen volt például az is, amikor Spanyolországban egy zászlóval ünnepeltem az autóban, szóval minden győzelem más és más. Nehéz ezt előre meghatározni, vagy felkészülni rá. Minden győzelem különleges, és valamikor így ünnepelsz, valamikor pedig úgy. Egyszerűen csak megpróbálom kiélvezni azt a pillanatot a csapattal.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Egymás mellett a 2013-as és a 2014-es Ferrari: A nagy összehasonlítás
Következő cikk Kimi Raikkönen a rajongók kérdéseire válaszolt: Egyszerű válaszok a „Jégembertől”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország