Fernando Alonso 10 legemlékezetesebb győzelme a Renault-val

A kétszeres világbajnok Fernando Alonso két év kihagyás után az Alpine – a korábbi Renault – színeiben tér vissza az F1 mezőnyébe. Smarth Kanal az F1 hivatalos oldalán összegyűjtötte, melyek voltak a spanyol legemlékezetesebb győzelmei régi-új csapatánál.

2006 F1 World Champion Fernando Alonso celebrates

LAT Images

  1. Japán Nagydíj, 2006

Ebben az évben Szuzuka adott helyszínt az éved utolsó előtti versenyének. Az élről a két Ferrari Massa-Schumacher sorrendben kezdhette a futamot, míg a világbajnokságot Schumacherrel holtversenyben vezető Fernando Alonso az 5. helyről indult.

A harmadik helyről rajtoló Ralf Schumacher Toyotája rágós falat volt Fernando Alonso számára, akin csak a 12. körben tudta áthámozni magát. A Ferrarik előnye addigra már magabiztos volt, Alonso azonban kivárásra autózott…

Még több F1 hír:

Az esély végül elérkezett: a Michael Schumacher mögé kerülő Massa defekt miatt a bokszba kényszerült, Schumacher pedig a 36. körben motorhiba miatt kényszerült kiállni.

A győzelemnek köszönhetően Alonso gyakorlatilag bebiztosította második világbajnoki címét.

  1. Brit Nagydíj, 2006

Alonso zsinórban másodszor szerzett pole pozíciót Silverstone-ban, az előző évvel ellentétben azonban most eltökélte, hogy a győzelmet is behúzza. Egy évvel korábban Juan Pablo Montoya előzte meg őt.

A futamot domináló spanyol mindössze egyszer, kerékcseréje idejére engedte át a vezetést Kimi Räikkönennek. Alonso látszólag könnyen húzta be ötödik 2006-os győzelmét, Räikkönen és Schumacher azonban végig nyomás alatt tartotta.

A hibátlanul versenyző Alonso a pole és a győzelem mellett a leggyorsabb kört is megszerezte.

  1. Bahreini Nagydíj, 2005

A 42,5 fokos hőségben megrendezett verseny embert próbáló kihívás elé állította a versenyzőket 2005-ben.

A két kör összesítéséből álló időmérőn Alonso közel fél másodperccel volt gyorsabb, mint a második helyen záró Michael Schumacher.

A hétszeres világbajnok közelről követte Alonsót, autója azonban a 9. körben felmondta a szolgálatot. A spanyol első számú üldözőjévé így Jarno Trulli Toyotája vált.

Zsinórban második győzelmével Alonso magabiztos előnyt épített ki a világbajnoki pontversenyben.

  1. Kanadai Nagydíj, 2006

Az időmérő edzésen Alonso volt az egyetlen, aki 1 perc 14 másodpercen belül tudta teljesíteni a kanadai pályát, 0,2 másodperccel megelőzve csapattársát, Giancarlo Fisichellát.

Miután csapattársa kiugrott a rajtnál, Alonso visszaverte Kimi Räikkönen és a McLaren támadásait. A finn később egy elrontott kerékcsere miatt maradt le a spanyoltól.

Jacques Villeneuve kései balesete miatt bejött a Safety Car, Alonso kényelmes előnye pedig eltűnt. A spanyol az utolsó hat körben bírta a nyomást, és 2 másodperccel Michael Schumacher előtt ért célba.

  1. Francia Nagydíj, 2005

A versenyt megelőzően legutóbb 2000-ban fordult elő, hogy nem valamelyik Schumacher nyert Magny-Cours-ban. Michael három, míg Ralf egy győzelmet aratott.

Alonso és a Renault R25 azonban megszakította ezt a sorozatot. A spanyol magabiztosan szakadt el a mezőnytől, míg a motorhiba miatt 10 helyes büntetés kapó Räikkönennek a mezőny második feléből kellett visszakapaszkodnia.

A Renault 12 év után aratott újra győzelmet haza pályáján köszönhetően Alonsónak, aki Räikkönen és Schumacher kivételével mindenkit lekörözött.

Az alábbi linkre kattintva kiderül, melyik 5 futam volt Alonso Renault-s győzelmei közül a legnagyszerűbb:

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Binotto a Ferrari legfőbb céljáról beszélt
Következő cikk Grosjean közel a megegyezéshez új csapatával

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország