Fergeteges extra: Hakkinen elmesélte, hogyan élte meg, amikor 1998-ban bajnokká koronáztuk!

Fergeteges extra: Hakkinen elmesélte, hogyan élte meg, amikor 1998-ban bajnokká koronáztuk!

"Az év ezen szakaszában – november elején – gyakran azon kapom magam, hogy visszagondolok pályafutásom legstresszesebb, és közben legizgalmasabb időszakára. Igen, eltaláltátok! A két bajnoki címem évére gondolok…" - kezdte Mika Häkkinen a...

Két Forma-1-es bajnoki címet nyertem 1998-ban és 1999-ben, mindkettőt a McLaren-Mercedessel, és nyilván az első volt az ösztönösebb, az intenzívebb. Elmagyarázom miért! – kezdte Mika Häkkinen a visszaemlékezést élete legizgalmasabb évével, 1998-cal.

A Japán Nagydíj előtt négy bajnoki ponttal vezettem a riválisom Michael Schumacher előtt – 90:86 – és egyértelműen a bajnoki cím volt a tét. Tudtam, hogy Michael Ferrarija gyors lesz Suzukában, és hogy Michael is jó formában lesz, de abban is biztos voltam, hogy a McLaren-Mercedes csapat sem hagy ki semmilyen esélyt, hogy a lehető legjobb eredményt érjük el. Szóval, habár örültem neki, hogy a csapatom és én is mindent megtettünk, ami tőlünk telik, hogy meglegyen a cím, és ebből a szempontból magabiztosnak is éreztem magam, közben azonban ideges és feszült voltam. A nyilvánvaló nyomás megvolt.

Az időmérőn egyértelműen Michael és én voltunk a leggyorsabbak, egy kis előnnyel. Egy kib*szott jó kört mentem – legalábbis ez járt a fejemben, de Michael kicsit gyorsabb volt, és megszerezte a pole-t 0.178 másodperccel. Mi ketten egy másodperccel gyorsabbak voltunk, mint a harmadik helyezett, a csapattársam, David Coulthard.

A verseny reggelén amikor elhúztam a szállodai szobám kis ablaka előtti függönyt, láttam, hogy minden rendben és száraz versenyünk lesz. A menedzseremmel, Didier Cotonnal reggeliztem, majd együtt mentünk a paddock-ba. A reggel folyamán megpróbáltam betartani a verseny előtti rutinom: meeting a mérnökeimmel, beszélgetés Ron Dennissel, egyeztetés Daviddel (Coulthard).

Ahogy a nap egyre feljebb kúszott, és realizáltam, hogy a verseny lassan kezdődik, folyton beszélnem kellett – elég szokatlan egy finntől, és engem is meglepett. Akkoriban eléggé magamba fordultam a versenyhétvégéken, mert jobbnak láttam, ha a munkámra koncentrálok, de 1998. november 1-jén nem tudtam befogni.

„Nyugodj meg Mika” – suttogtam magamban. Leültem és megpróbáltam meditálni, hogy minden erőmmel az erősségeimre koncentráljak – annál jobb minél több önbizalmam van. Mindenek felett pedig arra emlékeztettem magam, hogy az autóm általában gyors tele tankkal, és hogy a verseny elején ezt az előnyt kihasználhatom.

A felvezető körön az érzelmeimet már kontrollálni tudtam. Ott álltunk a piros lámpák előtt, amik lassan kialudtak – felpörgettem a Mercedes V10-es motorját, kiengedtem a kézi kuplungot és mindent bekapcsoltam. Azonban a 14. helyen Jarno Trulli Prost-Peugeot-ja leállt, és a rajtot biztonsági okokból meg kellett szakítani.

Nyilvánvalóan nőtt a feszültség a versenyzőkben – különösen bennem és Michaelben. Még egy felvezető körre elmentünk, de közben azon járt az eszem, hogy az autómat felesleges extra megpróbáltatásnak teszem ki. A Forma-1-es autók egy rajtra vannak kitalálva, nem kettő gyorsra – szóval rendkívül óvatosan és lassan álltam fel a második elindulásra.

Ahogy begurultam a második rajthelyre abban reménykedtem, hogy én mindent jól ítéltem meg, míg Michael valamit csak benézett. Ezt a gondolatot elhessegettem és az egyes kanyarra koncentráltam – hogy hogyan veszem majd be az egyes kanyart, remélhetőleg jobban veszem be nála. Mivel Ő mindig is egy kemény ellenfél volt, aki rendkívül agresszívan tudott védekezni, így tudtam, hogy az a legjobb esélyem, ha a rajtnál megelőzöm.

De – juhu! – a második rajtnál Michael Ferrarija leállt! A gyanúm bejött – Ő biztos felesleges kockázatot vállalt a második felvezető körön. Szóval a verseny elején az élre álltam, Michael pedig visszaesett a mezőny végére. A második helyen Michael csapattársa, Eddie Irvine majd a harmadik helyen az én csapattársam, DC fordult el. Eddie támadni próbált, de magam mögött tudtam tartani anélkül, hogy túlerőltettem volna az autómat. A versenyem tökéletesen kezdődött.

Michael azonban csúcsformában volt – az első kör végén már a 12. helyen autózott – három körrel később a hetediken. Briliánsan vezetett- erre nincs jobb szó. A csapatom folyamatosan tájékoztatott a versenyéről, de eldöntöttem, hogy nem pánikolok. Végig az volt a célom, hogy megnyerjem a versenyt.

Az első kiállás után biztosan vezettem, Eddie a második helyen követett, és ekkor Michael harmadik volt már. Eddie nem sokkal ezután kiállt friss abroncsokért – három kiállásos stratégián volt – tehát Michael ekkor másodikká lépett elő. OK, még ekkor is volt egy tűrhető előnyöm, de tisztelnem kellett a legnagyobb ellenfelem, hiszen kevesebb, mint 30 kör alatt az utolsó helyről feljött a másodikra a világ egyik legnehezebb pályáján – bámulatos teljesítmény!

És hogy megelőzött-e? Ha megtette volna, akkor 96 ponttal döntetlenre állt volna az összetett, és mindkettőnknek hét győzelme és két második helye volt, de Michael lett volna a bajnok, mert több harmadik helyet szerzett, mint én (Ő hármat, én kettőt). Szóval magam mögött kellett tartanom. Meg kellett nyernem a versenyt.

Leszegett fejjel kicsit keményebben kezdtem nyomni. Az autót jónak éreztem. Jól reagált mindenre.

F1 JAPAN 1998

Végül egy pillanat alatt minden elszállt: a 32. körben Michael egy nagy defektet szenvedett a jobb hátsóján és a versenyének annyi lett.

Furcsán éreztem magam. Leesett, hogy világbajnok vagyok, de érdekes volt, hogy így nyertem meg. Pár körbe telt mire feldolgoztam az információt: már világbajnok vagyok, annak ellenére, hogy a versenyt még nem intették le. A reakcióm az volt, hogy a versenyt akkor is meg kell nyernem – stílusosan akartam világbajnokká válni – és az utolsó körben hibátlanul mentem.

Ron (Dennis) gyakran szólt hozzám a rádióban, hogy az érzelmeimet kézben tartsa, nehogy valami hülye hibát vétsek. Ő egy nagyon okos ember volt – és még mindig az. Csak a legeslegutolsó körömben lassítottam, amikor Michael csapattársával, Eddie-vel szemben 6.5 másodperces előnyöm volt. A harmadik DC lett, aminek nagyon örültem, mert tudtam, hogy a dobogón ott lesz egy haverom, akivel megoszthatom a pillanatot.

Ahogy átszeltem a vonalat, finn popszámokat kezdtem énekelni a rádióban – nem tudom, miért. Vagyis , talán igazából tudom. Szerintem egyértelművé akartam tenni, hogy ez nem csak az én győzelmem. Nem, ez a mi győzelmünk. DC volt a tökéletes csapattárs egész szezonban, és a McLaren-Mercedes mérnökei és szerelői is fantasztikusan dolgoztak egész évben. Együtt nem csak a versenyzői bajnoki címet hódítottuk el, de a konstruktőrit is, és habár kételkedtem benne, hogy az éneklési képességeim Grammy-t érnek, szerintem a csapattársaim értették, hogy csak meg akarom osztani velük az örömöm.

F1 JAPAN 1998

A dobogón DC-vel, a könnyeim is megérkeztek. Nem szégyellem magam. Az öröm könnyei voltak.

És az az este, az italokkal és még több énekléssel (igazából karaoke-val) a legendás Log Cabin bárban, a Suzuka melletti hotelban - ott még több boldogságot osztottunk meg. Ron és Norbert arcán is puszta örömöt láttam.

Most, ahogy 17 hosszú évvel később visszagondolok erre, még mindig minden élesen él bennem. Amikor összefutok bármelyik sráccal, aki akkor a McLaren-Mercedesnél dolgozott – sokan közülük ma a McLaren-Honda alkalmazottai, néhányan pedig a Mercedesnél tevékenykednek – semmit sem kell mondanunk egymásnak, de pontosan tudjuk, hogy mit gondolunk. A büszkeség, amit az együtt elért siker miatt érzünk örökké megmarad.

F1 JAPAN 1998

Ez egy hosszú közös történet. Öt éven keresztül együtt dolgoztunk, kis eredménnyel. És most, végre megcsináltuk!

Megnyertük a versenyzői és a konstruktőri bajnoki címet is!

Együtt.

Sosem felejtjük el.

Senki sem.

Mindörökké.

Häkkinen visszaemlékezésének itt a vége, fuss el véle, de... A kétszeres finn bajnok egyszer már hasonlóan részletesen visszaemlékezett a 2000-es Belga Nagydíjára, ahol legendás csatát vívott Michael Schumacherrel.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Michael Schumacher , Mika Hakkinen
Cikk típusa BRÉKING