Ferenc pápa is levelet írt Zanardinak: „Köszönjük, hogy reményt adsz azoknak, akik elveszítették azt”

Alex Zanardi balesete borzalmas hír volt az egész motorsport közösség számára, és azon túl is. Ferenc pápát, mint az olasz sportéletet aktívan követő embert szintén meghatotta a paralimpiai bajnok balesete.

#50 BMW Team Italia BMW M6 GT3: Alex Zanardi

Fotót készítette: BMW AG

Alex Zanardi pénteken szenvedett súlyos balesetet egy nemhivatalos bicikliversenyen, amikor átcsúszott a szembesávba egy hegyi szakaszon, és az ott érkező szabályosan közlekedő teherautónak ütközött.

Zanardi továbbra is küzd az életéért a sienai Santa Maria alle Scotte kórházban, azonban egyelőre még kómában tartják az olasz sportolót, aki mesterséges lélegeztetésre is szorul a súlyos fejsérülései miatt.

Ferenc pápa egy kézzel írt levelet juttatott el a La Gazzetta dello Sport szerkesztőségébe, amelyben együttérzését fejezte ki, számolt be az it.motorsport.com.

Még több F1 hír:

„Kedves Alessandro. A te történeted ékes példája annak, hogyan lehet valaki ismét sikeres egy hirtelen megállás után. A sporton keresztül megmutattad, hogyan éljünk teljes életet, a hátrányos helyzetből pedig egy leckét készítettél az emberség számára.”

„Köszönjük, hogy reményt adsz azoknak, akik elveszítették azt. Közel állunk hozzád ebben a fájdalmas pillanatban, és imádkozunk érted, és családodért. Testvéred, Ferenc.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk NASCAR: Ha gyűlölet motiválta bűncselekményre gyanakszunk, ugyanezt fogjuk tenni
Következő cikk Nagy hír: Emerson Fittipaldi Jr. a Sauberrel folytatja

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország