Massa: Megmagyarázhatatlan lyuk került a gumira Szocsiban

Felipe Massa, a Williams brazil versenyzője a hatodik helyen haladt egészen addig, amíg egy lyukas gumi miatt vissza nem esett a kilencedikig, annak viszont örül, hogy közelebb kerültek a Red Bullhoz.

Felipe Massa, Williams FW40

Felipe Massa, Williams FW40

LAT Images

Felipe Massa, Williams FW40
Felipe Massa, Williams FW40
Felipe Massa, Williams
Felipe Massa, Williams FW40
Felipe Massa, Williams FW40
Felipe Massa, Williams FW40
Felipe Massa, Williams
Felipe Massa, Williams FW40

"Jó hétvége volt Szocsiban, én is jól dolgoztam, és a csapat is, folyamatosan pozitív érzéseim voltak a hétvégével kapcsolatban. Minden kiválóan működött, a szabadedzések első köreitől a lyukig a gumimon. Nagy kár volt, mert megérdemeltük volna a hatodik helyet, amit a verseny kezdetétől elfoglaltunk, végül mégis csak kilencedikként értem célba. A hat elvesztegetett pont ráadásul két pozíciómba került az összetett tabellán is Pérezzel és Ricciardóval szemben."

"Közeledtünk a Red Bullhoz"

"Ezzel nem nagyon tudunk mit kezdeni, csak el kell fogadnunk, és menni tovább. Az autó nagyon jól ment az egész orosz hétvége során, talán csak a Mercedesszel és a Ferrarival szemben nem volt esélyünk, akik elérhetetlenek. Közeledni tudtunk a Red Bullhoz, és nagyon jó lett volna, ha hatodikként célba tudunk érni.

"Nem értjük"

"Amit nem értek, az az, hogy hogy került a lyuk a gumira, ugyanis a bokszkiállás rendben lezajlott, aztán később sem volt gondom a szuperlágy gumikkal. Az egész verseny során nyomni tudtam, a szuperlággyal és az ultralággyal is, nyomtam, és semmi problémám nem volt, mindent ki tudtam hozni a gumikból. Minden jól működött."

Félreértés volt Vettellel

"Az utolsó körben volt egy félreértésem Vettellel, ő Bottast kergette, így pedig megérkezett mögém. A hármas kanyar nagyon koszos volt, így nem akartam lemenni az ideális ívről. Így korábban fékeztem, belülre húzódtam, hogy el tudjon menni mellettem. Nem értettük meg egymást, így Seb várt egy kicsit, mielőtt megelőzött. Végül ez sikerült neki, de nem hiszem, hogy ezen múlt volna a verseny végkimenetele, inkább csak egy félreértésről volt szó."

Barcelonában jönnek az újdonságok

"Nyilvánvaló, hogy a riválisaink reagálni fognak a teljesítményünkre, de mi sem maradunk tétlenek, és Barcelonában nagyon sok újdonságot viszünk pályára, amit egy ideje már tervezünk. Továbbra is magabiztos vagyok, még akkor is, ha egy szerencsétlen gumira került lyuk megfosztott minket az az igazán jó eredménytől."

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Egy aprócska sikerélmény Vandoorne és a McLaren számára
Következő cikk Portré: A Forma-1 első igazán sikeres német versenyzője

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország