BRÉKING

Felipe Massa: Hihetetlen, hogy Kína milyen gyorsan fejlődik

Felipe Massa a mai sajtókonferencián beszélt a csapat esélyeiről, illetve a kínai pályáról, Sanghajról, és a szurkolókról is. A brazil pozitívan tekint a Kínai Nagydíj elé.

„Nem panaszkodhatunk. Természetesen az élen akarunk lenni, de jelenleg a bajnokság harmadik helyén állunk. Valtteri Ausztráliában nem tudott autóba ülni, így ehhez képest jól állunk, mert ezzel nyilván pontokat vesztettünk. Rendben vagyunk, nincs okunk panaszra, mint mondtam. A Ferrari nagyszerű munkát végzett, de mi is olyan keményen dolgozunk, amennyire csak lehet. Nyilvánvaló, hogy tavaly óta a Ferrari tette meg a legnagyobb lépést a Mercedes felé, de remélhetőleg mi is közeledhetünk majd hozzájuk. Versenyről versenyre fejlődünk, és látni fogjuk, hogy hol is állunk. Nem vagyunk messze attól, ahol tavaly befejeztük a szezont.”

„Mindig előrébb lehet lépni. Fejlesztünk, ahogy mindenki más is – az autó, a folyamatok, a boxkiállások, és a tempó terén. Ide is hoztunk új alkatrészeket, de ezzel nem vagyunk egyedül. Reméljük, hogy jobb helyen végzünk, mint reméltük.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

A McLaren-Honda nem a levegőbe beszél! Egyelőre sokan csak nevetnek rajtuk, de később mindenki elhallgat? fotó: dppi

Posted by www.f1-live.hu on 2015. április 9.

Massának nagyon szép emlékei vannak a kínai pályáról, és igazán lenyűgözi az a fejlődés, amit Kínában lát.„Nagyon szép pálya, sok gyors kanyarral. A bal elsőket mindig megterheli, de mindig vannak előzések is. Jó itt lenni. Emlékszem, amikor 2004-ben először jöttünk ide. Azóta rengeteget fejlődött. Akkor még több mint két óra volt kijutni a pályára a belvárosból. Az ország hihetetlen mértékben fejlődik. Szeretek Kínába jönni, és úgy tűnik egyre több rajongó követi a versenyeket, bár egyelőre a szállodában támadnak csak le minket, a pályán nincs teltház.”

Ami pedig a szuveníreket illeti...

„Kaptam már pandát, illetve sok könyvet, melyekben a rajongókról vannak képek, ahogy összegyűlnek, és együtt szurkolnak. Mindig küldenek apróságokat a fiamnak is, kis ajándékokat, édességet. Igazán kedves tőlük.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sainz Jr.: Alonso még mindig a legjobb, és ha ő nem versenyez a Forma-1-ben, most én sem vagyok itt
Következő cikk Button újabb nagy előrelépéseket vár a McLaren-Hondától

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország