BRÉKING

Massa egyelőre nincs elájulva az F1 tervezett szabálymódosításaitól

A Formula E-re készülő ex F1-es brazil úgy véli, sok olyan dolgot, amelyet most a Liberty Media meg akar valósítani, más is meg akart már az évek során, így egyelőre nem eszik olyan forrón a kását.

Felipe Massa pays a visit to his former team Williams

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Felipe Massa úgy véli, egyelőre óvatosan kell hozzáállni azokhoz a tervezett szabálymódosításokhoz, amelyet a Liberty kíván eszközölni a Forma-1-ben - szerinte az amerikaiaknak sok olyan tervük van, amelyet már nagyon régóta próbálnak megvalósítani a Forma-1-ben, eddig mégsem igazán sikerült senkinek.

Mint az ismert, a Forma-1 amerikai tulajdonosi köre a Bahreini Nagydíj után mutatta be a csapatoknak és még néhány beavatott személynek, mit is tervez a Forma-1-gyel 2021-től, vagyis a szabályok következő ciklusától kezdődően.

Voltak területek, ahol a Liberty komoly ellenállásba ütközött, ilyen például a költségcsökkentés ,illetve néhány, kevésbé látványos, a rajongók előtt kevéssé ismert, ámde annál fontosabb változtatás. 

Motorsport.com kérdésére Felipe Massa így nyilatkozott a tervezett változtatásokkal kapcsolatban: "Az igazat megvallva fogalmam sincs, mi lesz. Ezek olyan dolgok, amelyek már nagyon régóta jelen vannak szándékként az F1-ben, őszintén kíváncsi vagyok, mit tudnak megvalósítani például abból, hogy a csapatok kevesebbet költsenek."

A már 2019-től életbe lépő új aerodinamikai szabályokkal kapcsolatban a brazil véleménye szerint a teljesítményvesztés nem lesz meg olyan sokáig, mint amennyire zúgolódtak emiatt. "2019 elején az igaz, hogy a kisebb leszorítóerő miatt eleinte másfél másodperccel lassabbak lesznek az autók, de aztán ezt a lemaradást szép lassan mindenki behozza majd, nem fog ez akkora különbséget jelenteni. A cél az, hogy több előzést láthassunk ennek köszönhetően, meglátjuk, ebből mi valósul meg."

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hülkenberg: Nincs még egy olyan hely, mint Monaco
Következő cikk A Liberty újraaszfaltoztatná a pályákat a több kerékcsere érdekében?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország