„Felfoghatatlan” lenne, ha a Mercedes megtartaná Bottast

Miközben egyelőre egyik fél sem hajlandó elárulni semmi konkrétumot arról, hogy milyen lesz jövőre a Mercedes teljes felállása, Ralf Schumacher elképedne, ha Valtteri Bottas maradhatna a csapatnál Lewis Hamilton mellett.

Valtteri Bottas, Mercedes

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

Nem arról van szó, hogy Bottas valami rosszat tett volna, Schumacher szerint egyszerűen csak George Russellt már nem lehet figyelmen kívül hagyni. Toto Wolff csapatfőnök korábban arról beszélt, hogy vélhetően csak szeptemberben jelentik majd be a döntésüket, és Russell tehetsége, valamint Bottas stabilitása közül kell választaniuk.

A Belga Nagydíj csütörtöki sajtónapján egymás mellé ültették a Mercedes üléséért harcoló két pilótát, de egyikük sem volt hajlandó semmilyen információt elárulni arról, hogy mi a helyzet jelenleg. Ahogyan Bottas mondta, „talán tudnak már valamit, talán nem”.

Schumacher mindezektől függetlenül is egyértelműen tudja, kinek kéne Hamilton mellé ülnie jövőre. „Erősen hiszem, hogy George Russell lesz a Mercedesben 2022-ben. Minden más teljességgel felfoghatatlan lenne” – nyilatkozta a Sport1-nek a német expilóta.

Még több F1 hír:

„Lewis már 36, két-három év, és utána vége. Ráadásul rengeteg más ötlete is van, legyen szó a zenéről vagy divatról. A Mercedesnek pedig fel kell készülnie az őt követő időszakra is.” Schumacher szerint Russell emellett akkor is képes lenne nyerni, ha Hamilton ülne a másik autóban.

„Ő nagyobb nyomást helyezne a hétszeres bajnokra. Úgy gondolom, a tavalyi mercedeses teljesítménye Bahreinben elképesztő volt. George nem is fért be rendesen a kocsiba, de így is nyert volna, ha nem hibáznak a kerékcseréjénél.”

Mostanra szinte már tényleg mindenki elmondta, hogy mit kéne tennie a címvédő istállónak, így már csak az a kérdés, hogy ők miként látják a jövőt, és hajlandóak-e kockáztatni Russell-lel, vagy inkább maradnak a jól megszokott finn versenyzőjüknél. Reméljük, nemsokára választ kapunk erre.

Ecclestone is elmondta, szerinte ki lesz idén világbajnok

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Schumacher kedvenc helyszínére érkezett, a célja pedig mitsem változott
Következő cikk Hamilton elmondta, nem ő dönt a csapattársáról

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország