Felejthetetlen nap Alonso számára: elsőre majdnem megpördült a McLaren MP4/4-gyel

Felejthetetlen nap Alonso számára: elsőre majdnem megpördült a McLaren MP4/4-gyel

Fernando Alonso sosem fogja elfelejteni azt a napot, amikor kipróbálhatta a brit csapat egykor domináns gépét, az MP4/4, amivel Ayrton Senna és Alain Prost tönkreverte a mezőnyt 1988-ban. A csapat közzétette a videót is, amin egy - nyugis - kört...

A spanyol szerint fontos hangsúlyozni, hogy a régi turbó-Honda nem gyorsabb a mai technikánál. "Lenyűgöző élmény volt"- mondta Alonso az MP4/4-ről. "Persze nem gyorsabb, hogy azonnal válaszoljak a kérdésre, mert azok az autók akár 10 másodperccel is lassabbak lehetnek a jelenlegieknél egy adott pályán, attól függően, hogyan vannak kalibrálva. Tehát az autó határozottan lassabbnak érződött, de még így is lenyűgöző volt."

"Nyolc kört tettem meg, mindegyik lenyűgöző volt, nehéz lenne elfelejteni azt a napot. Nehéz volt, hiszen nincs benne szervo, manuális a váltó, három pedál, így volt tennivaló, mire megszoktam az első körökben, és nagyon nyomatékos a motor. Emlékszem, miután kihajtottam a garázsból, a boxutca kijáratánál talán nem nyomtam elég gázt: nem volt erő, majd padlóztam, és hirtelen megérkezett a nyomaték, és majdnem megpördültem. Necces pillanat volt, és ez volt az installációs kör - emlékezetes nap volt."

 

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Fernando Alonso
Cikk típusa BRÉKING