"Fel van fújva", hogy feszültség lenne a Ferrari-pilóták között - Leclerc
Charles Leclerc szerint azok a találgatások, miszerint közte és a Ferrari Forma-1-es csapatánál vele versenyző Carlos Sainz között nő a feszültség, „fel vannak fújva.”
A páros nem mindig értett egyet mindenben idén és párszor rádióüzenetekből lehetett arra következtetni, hogy nagyobb konfliktus lehet köztük. Ausztráliában Leclerc panaszkodott, hogy az időmérőn nem kapta meg Sainztól a várt szélárnyékot, míg Ausztriában Sainz jelezte a csapatnak a rádión, jobban tennék, ha félreállítanák Leclerc-t, de ez végül nem történt meg.
A Brit Nagydíjon mindkét versenyzőnek volt éles megjegyzése a másik felé, miután az időmérőn viaskodtak a pozícióért. Miután Sainz a pályán megelőzte Leclerc-t – holott a monacói élvezett prioritást -, ő azt mondta: „Szép munka, Carlos, jó előzés volt az utolsó kanyarban”, amire a spanyol úgy reagált: „Kicsit igazságtalan dolog volt azt kérni tőlem, hogy áldozzam be a meleg gumikat. Mindegy, én a negyedik vagyok, ő a harmadik. Én vagyok nagyobb veszélyben.”
Ezután indultak be a találgatások arról, hogy kettejük rivalizálása intenzívebb, mint amit a csapat elismer, a Motorsport.comnak adott exkluzív interjújában azonban Leclerc cáfolta azokat, mondván, szerinte ha ebből valakinek az jön le, hogy balhé van köztük, félreérti a helyzetet:
„Elég aktív vagyok a közösségi médiában, szóval látom, miket mondanak rólunk Carlosszal, szerintem fel van fújva. Jó a kapcsolatunk. Az autón kívül is tudjuk, hogyan dolgozzunk együtt és jól kijövünk, sok a közös érdeklődési körünk. Ugyanakkor a versenyszellem is mindkettőnkben ott van, szerencsére ez a Forma-1 és ezért szeretem ezt a sportot, mert ezzel együtt tudunk élni.”
Leclerc úgy gondolja, nem kellene a rajongóknak túl sokat látni a rádióüzenetekbe, amik a verseny hevében, maximális adrenalinszinten születnek: „Néha folynak megbeszélések a rádióban egyes helyzetekben, de csak a versenyszellem beszél belőlünk, mindketten a lehető legjobb eredményt akarjuk elérni. Ezek normális dolgok.”
„Szerintem ez jár azzal is, hogy a Ferrarinál vagyunk és nagyobb figyelem irányul ránk, több mint a többiekre. De ez is így van jól. Mindent egybevetve, jó a kapcsolat a csapaton belül és ugyanazon célokért dolgozunk.”
Más csapatok dolgairól is beszélt a monacói, például kifejezte hitetlenségét amiatt, hogy a Red Bullnál ekkora a különbség Verstappen és Perez között.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.