0.5 másodperc: újabb előrelépésre számít a McLaren

Az első hírek szerint elégedettek a McLaren mérnökei az idei évre fejlesztett autóval, amely akár újabb fél másodperces fejlődést is bemutathat idén. Ez pedig elegendő lehet ahhoz, hogy meglépjenek a riválisoktól.

Carlos Sainz Jr., McLaren, and Lando Norris, McLaren

Fotót készítette: Andrew Hone / Motorsport Images

A McLaren mérnökei optimistán értékelték az első eredményeket, Carlos Sainz és Lando Norris idei autójától sokat várnak Wokingban. Az MCL34 fejlesztései tavaly három területre alapozódtak: a Renault motorjának jobb integrálásán, a csapat és a pilóták menedzselésén, valamint a közvetlen riválisok hatékonyságának lassabb ütemű javulásán.

A McLaren tavaly már szombaton bizonyítani tudott, és ha a versenyzők konzekvensen teljesítenek a futamokon is, az időeredményeken tapasztalt előrelépés még látványosabb lehetne. Az adatokat vizsgálva így is kijelenthető, hogy a McLaren mutatta be a legnagyobb fejlődést tavaly.

És az összehasonlításban nem elsősorban a Mercedes a mérce, sokkal inkább a Red Bull. A két csapat annyiban hasonlít, hogy a Renault ügyfeleként képes volt túlszárnyalni a francia gyári csapatot. A McLaren tavaly közel két másodperces hátránnyal rendelkezett a szezon elején az időmérőkön a Red Bullhoz képest, ez Abu Dhabiban már csak hat tized volt.

Még több F1 hír:

Összességében is elmondható, hogy ez a két másodperces differencia pályától függően egy, másfél másodpercre csökkent, és a kiszivárgott hírek szerint a tavalyi időhöz képest az idei McLaren akár fél másodperccel is jobbat tudhat. Persze azt nem lehet tudni, hogy a riválisok mennyit fejlődnek.

Ha a wokingi mérnökök megfelelő következtetéseket vontak le az adatokból, akkor sem lehet tudni, mire elég ez a fejlődés. De különösen fontos, hogy hogyan kezdődik a szezon, mert a mezőny a 2021-es változások miatt várhatóan korábban áll át a jövő évi fejlesztésekre.

És ha már 2021. A McLaren több területen is komoly beruházásokra szánta el magát még a költségvetési korlátozások bevezetése előtt, ezek közül a legjelentősebb az új szélcsatorna. Ez azonban még nincs kész, így a jelenlegi fejlesztéseket sem próbálhatták ki az egyik legfontosabb területen.

A McLaren február 13-án mutatja be az új autót, amellyel kevesebb mint egy héttel később először vonul pályára a barcelonai téli teszteken.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A McLaren is beindította a 2020-as autójának új motorját: néma
Következő cikk Verstappen legyőzheti Vettelt a Red Bullnál? Nézzük a számokat!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország