Fél évbe telhet lemásolni a Mercedes F1-es trükkjét

Andy Green, a Racing Point technikai igazgatója elemezte a Mercedes trükkös megoldását. A belső kamerás felvételekből látható volt, hogy Lewis Hamilton az egyenesekben maga felé húzta a kormányt, megváltoztatva ezzel a kerekek állását.

Fél évbe telhet lemásolni a Mercedes F1-es trükkjét

A Mercedes megoldásának lényege, hogy a pilóta manuálisan maga felé húzza a kormányt, amivel megváltoztatja az egyenesekben a kerék állását, majd fékezés előtt azt visszateszi a helyére.

Az első kérdése természetesen mindenkinek az, hogy legális-e a megoldás. Andy Green, a Racing Point technikai igazgatója így válaszolt a kérdésre:

„Ahogyan látjuk a videókon, az eszköz a kormányzáshoz tartozik. A szabályok csak azt mondják, hogy a pilóta a kormányt használva változtathatja a kerekek állását. Azt, hogy ezt pontosan hogy kell megtennie, nincsen pontosan letisztázva.

Mivel a pilóta egy relatíve hosszú úton húzza a kormányt, a szakértő szerint a kerekek állását mechanikusan változtatja. „Hidraulikus rásegítéssel rövidebb lenne a kormány útja. A kormányösszekötő mellett egy második karnak is összeköttetésben kell lennie kerékaggyal.”

 

Amikor Hamilton délelőtt verseny szimulációt futott, gyakran vágták be a belső kamerás felvételeinek a visszajátszását. A brit világbajnok nem használta mindiga trükköt, úgyhogy az nyilvánvalóvá vált, hogy a gumik hőmérsékletétől függ, mikor van értelme használni.

Ha túl sokat használják a kerékállás változtatást, akkor túl hamar el fognak kopni a gumik, de a pilóta az előtte lévő kijelzőn bármikor kaphat egy értesítést, hogy mikor aktiválja a módot.

Még több F1 hír:

A rendszer rengeteg állítást igényel. „Egy kerékállás változtatatást minden egyes alkalommal újra finomítani kell, függően az aktuális pályától, de a kerekek keverékétől is.”

Az biztos, hogy a mezőny sokkban van. Ha a Mercedes megoldása legális lesz, akkor győztes autó lehet a W11, amellett, hogy egyébként is kiváló konstrukciónak mutatkozott.

Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11

Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11

Fotó készítője: Giorgio Piola

A trükköt nem egyszerű másolni se, még egy nagy csapatnak rengeteg erőforrással is körülbelül 6 hónapba telne, mert az egész futóművet és kormányzást át kell hozzá dolgozni. „Ha rosszul mennek a dolgok, akkor lehet, hogy a vázat is át kellene hozzá alakítani” – mondta Green.

Az azonban kérdéses, megéri-e egyáltalán azt a 6 hónapot rászánni az elem kifejlesztésére. Ha most át is megy a trükk, az FIA igen nagy valószínűséggel tiltaná azt be 2021-ben, költségcsökkentési céllal. Elméletben még tovább lehet fejleszteni a megoldást, hogy azt a kanyar típusától függően is lehessen állítani.


Csütörtökön került bejelentésre, hogy a Forma-1 fesztivált rendez Dél-Afrikában, egy héttel a Bahreini Nagydíj után! Természetesen a Red Bull is ott lesz, akik már „visszatérő vendégek”.

megosztás
hozzászólás
Újabb képek az F1-es tesztről: mindenki a Mercedesre figyel

Előző cikk

Újabb képek az F1-es tesztről: mindenki a Mercedesre figyel

Következő cikk

Red Bull: Newey már a 2021-es autóra fókuszál

Red Bull: Newey már a 2021-es autóra fókuszál
Hozzászólások betöltése