Fejlesztési körkép: így emelte ki a középmezőnyből a 2022-es autóját a Mercedes

A Mercedes félelmei beigazolódtak a 2022-es szezon előtt, és valóban rosszul értelmezték az új szabályrendszert, azonban arra talán ők sem számítottak, hogy ennyire nehezen jönnek majd rá, hogy miért estek vissza az élcsapatok mögé. A W13 azonban a szezon végére így is futamgyőztes autó lett.

Lewis Hamilton, Mercedes W13

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Giorgio Piola F1-es technikai elemzései

Giorgio Piola technikai elemzései a Forma-1 világából. Minden, ami a technika, bepillantás a kulisszák mögé. Piola egy kimagasló újságíró a Forma-1 világából, a technika a szakterülete. Az olaszországi Genovában született, 1969 óta aktív részese a sorozatnak, miközben több ezer illusztráció fűződik a nevéhez, melyeket a világ legrangosabb autóverseny kiadványai vettek át.

A Mercedes a hibridéra 2014-es kezdete óta először nem szerzett bajnoki címet egyik bajnokságban sem, a W13 pedig egy különösen trükkös autónak bizonyult, amely Toto Wolff elmondása alapján vagy a portán, vagy a csapat gyűjteményének legmélyén szenderül majd örök álomra.

Az év elején messze a Mercedes szenvedett legjobban a delfinezéstől, de a brackley-i alakulat a fejlesztési verseny végére így is futamgyőztes masinát faragott a W13-ból. Megmutatjuk, hogyan.

A Mercedes még teljesen máshogyan nézett ki a februári bemutatón és a barcelonai előszezoni teszten, mint később megszoktuk. Ez nem csak a motorborítás, hűtőkopoltyú és az oldaldoboz formájában mutatkozott meg, hanem az eltérő padlólemez-szélen is.

Mercedes W13 high cooling detail

Mercedes W13 high cooling detail

Photo by: Giorgio Piola

A bahreini tesztre alapos kozmetikai beavatkozáson esett át a W13, a riválisok pedig elsőre nem is tudták hova tenni a Mercedes teljesen egyedi megoldását, a „zero podot”.

Mercedes W13 floor comparison

Mercedes W13 floor comparison

Photo by: Giorgio Piola

Az oldaldoboz borításán felül a motorborítást, a padlólemez szélét és a Venturi-csatornák beömlőit is átalakították. A Mercedes az elsők között helyezett el külső merevítőt a padlólemez és a karosszéria között a hátsó kerekek előtt.

Mercedes W13 sidepod comparison

Mercedes W13 sidepod comparison

Photo by: Giorgio Piola

A Mercedes elrendezése több szempontból is ellentmondásos volt, hiszen a felső becsapódásgátlóból egy teljesen önálló szárnyat hoztak létre, ami a Mercedes interpretációja szerint magában foglalta a visszapillantó tükör tartóit is, míg az oldalsó légbeömlőt teljesen függetleníteni tudták a „középső szárnytól”.

Mercedes W13 side view comparison

Mercedes W13 side view comparison

Photo by: Giorgio Piola

Összehasonlító kép a W13 két teszt közötti állapotáról, érdemes megfigyelni, hogy a szintén túlsúlyos autóról már Bahreinben elkezdték lekaparni a felesleges festéket.

Mercedes W13 rear wing detail

Mercedes W13 rear wing detail

Photo by: Giorgio Piola

A Mercedes eredeti hátsó szárnya nem követte a többi csapat „kanál” formájú kialakítását, ehelyett a vízszintes elemet középen megemelték.

Mercedes W13 front wing comparison

Mercedes W13 front wing comparison

A Mercedes az első szárnyán is sokat módosított a két előszezoni teszt között. A legfelső elem formája jelentősen átalakult (piros nyíl, fehér vonal), míg az orrkúphoz közelebb lévő szárnyelemeket sokkal agresszívebben fogták be a leszorítóerő-termelésbe (kék nyíl). Az első szárnyról is lekaparták a fekete festéket a súlycsökkentés érdekében.

Mercedes W13 sidepod canards and SIS comparison

Mercedes W13 sidepod canards and SIS comparison

Photo by: Giorgio Piola

Imolára tovább finomította a középső szárnyán a Mercedes. Az utascella növesztett egy harmadik szárnyat is (piros nyíl), amivel a hűtőnyílás és a padlólemez felé terelték a levegőt, és finomítottak a hivatalosan tükörtartó borításán is.

Mercedes W13 Floor comparison

Mercedes W13 Floor comparison

Szintén Imolában módosítottak a padlólemez szélén is, közvetlenül a hátsó kerék előtt, ahol a kerék elfordulásával megrekedt alacsony energiájú levegőt próbálják távol tartani a diffúzortól.

Mercedes W13 rear wing

Mercedes W13 rear wing

Photo by: Giorgio Piola

A W13 egyik legkomolyabb problémája az autó óriási légellenállása volt, ami különösen az egyenesekben vált nyilvánvalóvá. Miamira jelentősen megkurtították a hátsó szárnyat, a hullámos kialakítást felváltotta a hagyományosabb egyenes megoldás.

Mercedes W13 endplate comparison

Mercedes W13 endplate comparison

Photo by: Giorgio Piola

A szezon egyik legkreatívabb megoldását szintén Miamira készítette el a Mercedes. Az első szárny oldallapjainak és a vízszintes szárnyelemek csatlakozási pontját előretolták, és azt jelentősen meghajlították. Az így létrejött nagy megnyitással azt az outwash-t hozták vissza, amit jelentősen korlátozni akart az FIA a 2022-es szezon előtt. A 2023-as szezon előtt be is tiltották ezt az elrendezést.

Mercedes W13 new floor comparison

Mercedes W13 new floor comparison

Photo by: Giorgio Piola

A Mercedes először a Spanyol Nagydíj előtt nyúlt jelentősebben a padlólemez széléhez. A delfinezéssel még küzdő csapat először helyezett el a szabályok által engedélyezett területen valódi függőleges szárnyelemet a padlólemez szélén, de a padlólemez geometriáján is módosítottak.

Mercedes W13 double splitter winglet detail

Mercedes W13 double splitter winglet detail

Photo by: Uncredited

A Ferrari és a Red Bull után a Mercedes is lemásolta az Aston Martin utascella alatti dupla szárnyát.

Mercedes W13 fin comparison

Mercedes W13 fin comparison

Photo by: Giorgio Piola

Baku előtt újabb szárnyelemet növesztett a W13 a visszapillantó tükör alatt.

Mercedes W13 extra floor stay - Canada

Mercedes W13 extra floor stay - Canada

Photo by: Giorgio Piola

Kanadában egy második merevítő is került a Mercedes padlólemezére, ellentmondásos körülmények között. Az FIA erről szóló rendelete ugyanis a második merevítő engedélyezéséről éppen akkor jelent meg, amikor a csapatok szerdán az Atlanti-óceán fölött repültek, és a riválisok nem értették, hogyan tudott a pénteki első szabadedzésre már működőképes elrendezést elkészíteni a Mercedes. Az FIA visszakozása után végül nem is látott akciót az elrendezés.

Mercedes W13 front wing endplate comparison

Mercedes W13 front wing endplate comparison

Photo by: Giorgio Piola

Silverstone előtt az első szárny további finomításának jegyében lejjebb tették a külső terelőelemet.

Mercedes W13 suspension detail

Mercedes W13 suspension detail

Photo by: Giorgio Piola

Az első felfüggesztés borításának átalakításával jelentősen növelte a Mercedes az autó elején a downwash hatást a padlólemez és az oldaldoboz irányába.

Mercedes W13 chassis fins

Mercedes W13 chassis fins

Photo by: Giorgio Piola

A felfüggesztés finomításával összhangban módosítottak az utascella oldalán található elemek elrendezésén is.

Mercedes W13 floor comparison

Mercedes W13 floor comparison

Photo by: Uncredited

A kilapított padlólemez-szárny helyét a Mercedesnél is átvette a McLaren boltíves „oldalsó diffúzora”.

Mercedes W13 Rear Wing Comparison

Mercedes W13 Rear Wing Comparison

Photo by: Uncredited

Az Alpine példáját követve a Mercedes is a hátsó szárny sarkának kibővítésével kutatott új örvénygenerátorok után.

Mercedes W13 front brake duct exit scoop comparison

Mercedes W13 front brake duct exit scoop comparison

Photo by: Giorgio Piola

A Francia Nagydíj előtt az első fékhűtés hatékonyságán próbált javítani a Mercedes a hűtőcsövek kivezetésének átalakításával. A jóval nagyobb elrendezés extra terelőelemeket kapott, a régi elrendezés a keretezett képben.

Mercedes W13 halo detail

Mercedes W13 halo detail

Photo by: Giorgio Piola

Egy már jól ismert megoldás tét vissza a Magyar Nagydíjon a W13-ra, a glóriára rakott szárny.

Mercedes W13 detail

Mercedes W13 detail

Photo by: Giorgio Piola

A Belga Nagydíj előtt kicsit leegyszerűsítette a padlólemez szélén található boltíves szárnyat a Mercedes, míg a glóriára egy jól kivehető szárny került.

Mercedes W13 front wing comparison

Mercedes W13 front wing comparison

Photo by: Giorgio Piola

Az Amerikai Nagydíjon láttuk először a csapat új első szárnyát, amellyel a határok feszegetése helyett kicsit át is estek a ló túloldalára. Az FIA nem fogadta el azt az indoklást, hogy a rögzítőelemek csak másodlagos aerodinamikai szerepet töltenek be, így a szárny módosítására kötelezték a Mercedest.

Mercedes W13 floor detail, United States GP

Mercedes W13 floor detail, United States GP

Photo by: Giorgio Piola

A padlólemez széle is módosult Austinban, a geometriai változások mellett egy függőleges terelőelemet növesztett.

Mercedes W13 floor detail

Mercedes W13 floor detail

Photo by: Giorgio Piola

Nyck de Vries Mexikóban egy újabb padlólemez-specifikációt próbált ki, már 2023-ra gondolva, ami különösen a Venturi-csatorna bejárata körüli változásokban nyilvánult meg.

Ahhoz képest, hogy honnan indult a Mercedes a szezon elején, egészen bámulatos, hogy a szezon végén önerőből futamgyőzelmet szereztek. Nem felejtették el, hogyan kell jó autót építeni, de még kérdéses, hogy az idén tanultakat át tudják-e ültetni jövőre a gyakorlatba.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Csou: a bahreini pontszerzésem „nagyszerű” érzés volt a kritikák és bántalmazások után
Következő cikk Coronel: „Norris Verstappen mellett? Nem, Max mellett vége a karrierednek”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország