Fegyelmezés az F1-ben, nem kéne szidni a Pirellit – Mi folyik itt?

Fegyelmezés az F1-ben, nem kéne szidni a Pirellit – Mi folyik itt?

Áll a bál gumifronton, ahogy azt talán már megszokhattuk az utóbbi időszakban. A Pirelli ragaszkodik hozzá, hogy év közben is tesztelhesse termékeit, ami érthető, hiszen komoly változások jönnek, de az már kevésbé, hogy Bernie Ecclestone-nal...

Pénteken Monzában ült össze a Pirelli, Ecclestone, pár nagy név a versenyzők közül és vezető csapatfőnökök, hogy miként kellene eljárni „gumikérdésben”. A Pirellinek nem tetszett, hogy Spában éles kritikával illeték őket, leginkább Vettel, akinek abroncsa az utolsó előtti körben adta meg magát. Hembery elismerte, volt ilyen találkozó.

„Arra kérték őket (a versenyzőket – a szerk.), hogy megfelelő körülmények között tegyék – csapaton belül és velünk. Megfelelő módon kellene kifejteniük a véleményüket, igen”- fogta rövidre Hembery.

Rosberg szerint a meeting „nagyon konstruktív volt”, „de semmit sem fog mondani”. „Ez nem lenne jó ötlet”- jegyezte meg. Vettel meglátása, hogy a találkozó „hasznos volt”, de ennél többet nem mondhat.

Ecclestone ragaszkodik a Pirellihez 2016 után is, ha rajta múlik, nem lesz másik beszállító. „Nem hagyjuk, hogy távozzanak; jó munkát végeznek. Már rég megmondtam nekik, nem akarok olyan gumikat, melyek kibírják a teljes versenyt. A lehető legjobbat nyújtják azzal, amire kérték őket”- értékelte Ecclestone.

A Pirelli sportvezetője elmondta, annyira azért nem marta meg őket a nyílt kritika, hogy az végső ok legyen a kiszállásra. „Nem, szerintem inkább felfújták ezt a kiborulást”- felelte Hembery. „Ahogy már korábban is elmondtam, remekül dolgozunk együtt a színfalak mögött Maurizióval és csapatával, Totóval, és számos másik Forma-1-es csapattal, az FIA-vel; szerintem sokkal inkább zajlik mindez a médiában, semmint a gyakorlatban.”

Azt is elmondta, mit szeretne annak érdekében, hogy a továbbiakban hatékonyabb legyen az együttműködés. „Ami a továbbiakat illeti, fontos kihangsúlyozni, hogy érzésünk szerint több közvetlen együttműködésre lenne szükség a versenyzőkkel, és már több csapattal beszéltünk erről. Megegyeztünk, hogy egyértelműbb eszmecserére van szükség köztünk, és ugyanazokat vettük célba a folytatásban.”

//

Már a főnöknek is gyanús volt, amit látott - fotó:dppi Scuderia Ferrari - Hungarian Club Kimi Räikkönen - Hungarian Club

Posted by www.f1-live.hu on Friday, 4 September 2015

„Érzésünk szerint nagyon komoly tesztprogramra van szükség a jövőben. Ha 2017-ben is folytatni fogjuk, drámai változások lesznek a gumik méretében, ehhez pedig megfelelő tesztprogram kell. Az évek során a gumiszállítók minden szezonban 100 ezer kilométer felett tesztelhettek, mi most semmilyen F1-es autót sem használhatunk. A színfalak mögött dolgozunk a csapatokkal, és hiszem, találni fogunk egy olyan megoldást, ami révén mindenki sokkal kényelmesebben érezheti magát a folytatáshoz.”

Monzában többször is változtattak az előírt guminyomáson, a mérnökök panaszkodtak, hogy lehetetlenül magas kiindulási értékeket kaptak. A Pirelli kalandja meglehetősen viszontagságos, igen költséges, de végig érezhető, hogy maradni akarnak. Igaz, van egy kitétel: tesztlehetőség év közben.

„Figyelembe véve a beharangozott változásokat a gumiméretet illetően, amit többé-kevésbé minden csapat megerősített – szélesebbek lesznek az abroncsok -, igen, ez a feltétele a maradásunknak. Nem hajthatsz végre ilyen drámai változtatást tesztelés nélkül”- szögezte le Hembery.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Nico Rosberg , Sebastian Vettel
Cikk típusa BRÉKING