BRÉKING

Februárban végre eldőlhet a Forma-1-es Olasz Nagydíj sorsa – maradhat Monza?!

Az Olasz Nagydíj szervezői arra készülnek, hogy február végén új szerződést írnak alá a Forma-1 mindenható urával, Bernie Ecclestone-nal – ezzel Monza jövője hosszútávra biztosított lenne a királykategóriában.

A Milánói Automobil Klub arra számít, hogy Monza a következő években a száguldó cirkuszban marad – ezt Ivan Capelli, az elnök erősítette meg.

Nemrég az Olasz Automobil Klub (ACI) elnöke, Angelo Sticchi Damiani is úgy nyilatkozott, hogy a Bernie Ecclestone-nal kötendő megegyezéssel már az utolsó fázisban tartanak – azaz az Olasz Nagydíj helyszíne 2020-ig vagy 2023-ig Monza maradna.

„Már a célegyenesben vagyunk, hogy megkössük a megállapodást.” – mondta Damiani az olasz Autosprintnek – „Még mindig vannak apró részletek, de a szerződés alapja már kész.”

„Remélem, hogy a végső kétségeket pár meeting során rendezni tudjuk. Mondjuk úgy, hogy a szerződés 80%-os. Azzal számolok, hogy február végéig aláírjuk.”

„Ecclestone a legutóbbi Olasz Nagydíjon véget akart vetni a megbeszéléseknek, és 2017-től el akarta veszíteni a versenyünket.”

„Az emberek, akikkel Ecclestone beszélt, nem akarták felajánlani neki azt a pénzösszeget, amit akart – csak felújítási munkákat ajánlottak a pályán.”

„Aztán az olasz miniszterelnök, Matteo Renzi és az olasz nemzeti olimpiai bizottság (CONI) elnöke, Giovanni Malago közbelépett. Találkoztak Ecclestone-nal, és megmondták neki, hogy Olaszország pozitívan akarja zárni a megállapodást.”

„A kormány a CONI-nak delegálta a feladatot, mely szerint meg kell találniuk a kívánt forrásokat – ők pedig az ACI-t hatalmazták fel a megegyezés véglegesítésére.”

Damiani azt is elárulta, hogy végül a brit milliárdos engedett a követeléseiből, így születhet megállapodás.

„Ecclestone 28 millió dollárt akart, de a megbeszélések végére ezt az összeget 20 millió dollár körüli értékre csökkentette – ez többé-kevésbé annyi, amennyit a Spanyol és a Belga Nagydíj szervezői is fizetnek.”

„A megállapodás majdnem kész, csak pár részlet hiányzik. A szerződés hossza az egyik kérdéses pont. Két opció van: négy vagy hét év.”

„Az első esetben a verseny 2020-ig biztosított, míg a másik esetben 2023-ig.”

AZ ACI tehát az összeg 60%-át fedezi, ami 12 millió dollár – ez a Klub bevételeiből származik. A maradék 40%-ot, azaz 8 millió dollárt Monza fizeti majd ki.

Damani erről a következőt mondta: „Nyilvánvalóan költségcsökkentés és szigorú visszaszorítások lesznek, hogy a költségeinket fedezni tudjuk, de ezt nem az ACI tagjainak fizetjük ki.”

A hétvégén azt is megtudhattuk, hogy Monzában 4 millió euró értékű átalakításokat terveznek.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel: az új Ferrari nem álldogál a központban csak úgy, bemutatásra várva
Következő cikk Pirelli: eredményes gumiteszt, és azt adják az F1-nek, amit kérnek tőlük

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország