Faster than you: Massa szerint vicces és már ismert szavak

Faster than you: Massa szerint vicces és már ismert szavak

Felipe Massa úgy véli, a csapatutasítás része a Forma-1-nek, és csak az a fontos, hogy az istálló tudja, mikor van rá szükség. A Williams versenyzője viccesnek tartja, hogy új munkaadója egy az egyben átemelte a Ferrari üzenetét.

A Williamsnél arra számítottak, Bottas majd szépen tanul a tapasztalt versenyzőtől, zökkenőmentes lesz a páros élete. Ezt cáfolandó már a második futamon gondok akadtak, de Massa senkire sem mutogat egyértelműen. Az mégis kiviláglik, hogy a vezetés felel a dologért.

"Nem beszéltünk erről a forgatókönyvről a bajnokság előtt, ez biztos. Mindenesetre hiba volt, ami a legutóbbi futamon történt. És a csapat is ezt fogja mondani, nem csak én"- mondta Massa ma Bahreinben.

"Nem volt helyes, és biztos vagyok benne, a csapat is választ fog adni arra, mi történt. Minden világos volt, amikor egy asztalhoz ültünk, én is elmondtam a gondolataimat erről, beleértve mindenkit a csapatból, és ez a legfontosabb. Nem lenne helyes, ha most elmerülnék a részletekben. Az a helyes, ha csapaton belül beszéljük meg, és így tettünk. Nem jelent gondot kijelenteni, helyes volt, amit az utolsó versenyen tettem. Profi versenyző vagyok, mindig is az voltam, és továbbra is így lesz - a legjobbat teszem a csapatom számára, de egyben korrekt dolgokat csinálok, a legjobbat magamért. Tudjuk, mindig a legjobbat kell nyújtanunk a csapatért, de az is határozottan igaz, hogy közben magam miatt is versenyzek - nagyon fontos nekem a karrierem."

"Mostanra mindent megbeszéltünk és mindenben megegyeztünk a csapattal"- folytatta a brazil. "Nem jelent problémát, hogy a csapatért dolgozzak, amikor az szükséges, és amikor jó az időzítés. A csapatutasítások a sportunk részét képezik, de akkor kell sort keríteni rá, ha szükséges. Szerintem itt mindenki elég intelligens ahhoz, hogy értse, mikor szükséges és mikor nem, csak ez számít."

Nem tagadja, érdekes volt viszont hallani a Hockenheimből ismerős mondatot, a "Faster than you-t". "Ráadásul ugyanazokkal a szavakkal! Mókás volt...Természetesen azonnal eszembe jutottak az évekkel ezelőtt történtek. Úgy tűnt, mintha csak viccelnének. Amikor meghallottam, az első gondolatom az volt, hogy nevetek egyet.”"

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Felipe Massa
Cikk típusa BRÉKING