Forma-1 Azeri Nagydíj

Falból a pole-ba: Így látja Leclerc a Ferrari tempóját az időmérő után

Charles Leclerc magabiztos teljesítménnyel szerezte meg a pole pozíciót a Forma-1-es Azeri Nagydíj időmérő edzésén, mely után elmondta, akkor is ilyen gyors volt az autó, amikor falba állt vele.

Charles Leclerc, Ferrari SF-24

Charles Leclerc, Ferrari SF-24

Fotót készítette: Simon Galloway / Motorsport Images

Az Azeri Nagydíj hétvégéjén nagyon nehéz volt erősorrendet megállapítani az időmérőig, a négy élcsapatnak ismét megvoltak a maga pillanatai, azonban Leclerc már az időmérő első szakaszát is elég magabiztosan hozta, valamint a másodikban is csak Max Verstappen volt gyorsabb nála.

A Q3 elején aztán a Ferrarik begyújtották a rakétákat és eleinte úgy tűnt, hogy sikerülhet kibérelni maguknak az első sort, végül azonban Sainznak be kellett érnie a harmadik hellyel. Leclerc mindenesetre masszív, három tizedes előnnyel szerezte meg a pole-t, ezután pedig így nyilatkozott:

 

„Ez az egyik kedvenc pályám, nagyon tetszik. Nem volt könnyű hétvégénk, a bukás az első szabadedzésen betett az önbizalmamnak, tudtam, hogy a tempó megvan, de ilyenkor újra kell építened magad. A második szabadedzésen egy új alkatrésszel volt gondunk, valami nem jól sikerült, szóval újabb fél órát elvesztettünk, ezek a körök pedig hiányoznak.”

„Szóval egy kicsit, nem is aggódtam, de tudtam, hogy ezt be kell hoznom, a tempó viszont végig megvolt. Az időmérőn a Q3-ban próbáltam minél távolabb maradni a falaktól és az utolsó körben mertem kicsit jobban kockáztatni, össze is jött a köridő. Remek volt az autó, meg minden, nagyon jó a pole-ban lenni.”

És hogy stratégiailag mennyire jó, hogy Sainz a harmadik helyen van? „Mondjuk azt, hogy ez a legjobb, amiben reménykedhettünk. A páros oldala a rajtrácsnak nem tapad annyira általában, szóval az első és a harmadik hely a legjobb, remélhetőleg holnap csapatjátékkal megnyerjük a versenyt, de hosszú lesz. Korábban az időmérőn erősek voltunk, a versenyen nem annyira. Most ott is jobbak vagyunk, remélhetőleg holnap végre összejön.”

„A gumikezelés holnap is nagy dolog lesz, szóval jó munkát kell végeznünk. Monzában ez sikerült, de ahogy mondtam, minden versenyen nulláról kezdünk. Szóval holnap más problémáink lehetnek. Még ha a gumikezelés jól is megy, most más gumikon leszünk, ehhez alkalmazkodni kell, este majd megcsináljuk a házinkat és készülünk holnapra.”

Az időmérő összefoglalóját itt olvashatjátok.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Charles Leclerc több mint 3 tizedes előnnyel pole-ban, Norris a Q1-ben búcsúzott!
Következő cikk Így nyilatkozott Lando Norris a 17. helye után

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország