Fájdalmas sorozatok szakadtak meg a Mercedes számára: Rosberg is búcsút inthet a rekordnak

Fájdalmas sorozatok szakadtak meg a Mercedes számára: Rosberg is búcsút inthet a rekordnak

A Mercedes a kettős kiesésével a nulláról kezdheti felépíteni a statisztikai mutatókat, de ennél sokkal fájóbb lehet számukra a pontnélküli hétvége Barcelonában.

A német gyártó 2014 óta dominál a Forma-1-ben, és idén is rendkívül erősek, továbbra is toronymagas favoritjai a szezonnak, ami nyilvánvaló lehet, független a Red Bull fejlődésétől és a Ferrari nem rossz tempójától.

A barcelonai nullázással nagy sorozatok szakadtak meg, amire a rajt előtt nem igazán számíthattunk.

Nico Rosberg például zsinórban 7 győzelemnél járt, amivel beérte Michael Schumachert és Alberto Ascarit, miközben csak két sikerre volt tőle Sebastian Vettel az örökranglistán.

A Mercedes számára egy hasonló nagy sorozat szakadt meg, hiszen eddig a pontig 10 egymást követő versenyt nyertek meg, amivel beérték a Ferrarit, mely a 2002-es Kanadai és a 2002-es Japán Nagydíj között minden futamot megnyert. Ha vasárnap nyer a Mercedes, azzal egalizálta volna a McLaren rekordját az élen. A wokingiak 1988-ban 11 versenyt nyertek meg egymás után.

Rosberg ezelőtt a tavalyi Orosz Nagydíjon esett ki, és miután Hamilton sem tudta befejezni a versenyt, a 2011-es Ausztrál Nagydíj óta ez volt az első kettős búcsú. Továbbá a 2012-es Amerikai Nagydíj óta ez volt az első olyan versenye a németeknek, amikor legalább egy autóval nem szereztek pontot. Ezzel egy 62 futam óta tartó sorozatot törtek meg.

Érdekesség, hogy ezek után már csak a Williams az egyetlen csapat, mely idén mindkét autójával rendre célba tudott érni.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Lewis Hamilton , Nico Rosberg
Cikk típusa BRÉKING