F2-es bajnok: Én vagyok zsinórban a harmadik győztes, aki nem kap F1-es ülést
Theo Pourchaire nem igazán tudja mire vélni, hogy miért bánnak ilyen kegyetlenül a Forma-2-es bajnokokkal, hiszen ő mindent megtett, amit kértek tőle, mégsem kapott Forma-1-es ülést.
Mick Schumacher annak idején a Forma-2 megnyerése után lehetőséget kapott a Forma-1-ben, is, míg Logan Sargeant, Csou, Cunoda vagy Mazepin úgy is kipróbálhatták magukat a száguldó cirkuszban, hogy nem jutottak el a végső sikerig az utánpótlás szériában.
Az utóbbi időben azonban egyre nehezebb bekerülni a Forma-1-be, mivel a nagyöregek csak nem akarják szögre akasztani a sisakot, a fiatalokban pedig a csapatok a kockázatot látják. Tudniillik egy Forma-1-es autóhoz alkalmazkodni rendkívül nehéz, és csak kevesen tudják felvenni a ritmust, ráadásul ők sem azonnal, még akkor sem, ha F2-es bajnokokról beszélünk.
Ennek kapcsán az idei nyertes is csalódottságának adott hangot, hiszen Theo Pourchaire hiába ért oda a bajnokság első helyére a Forma-2-ben, nem kínált neki szerződést az Alfa Romeo, hanem inkább megtartották Csou-t.
„Azt hiszem, én vagyok zsinórban a harmadik F2-es bajnok, akit nem léptettek elő az F1-be” – jelentette ki csalódottan a bajnoki címe után Theo Pourchaire. „Ami megtörténhet persze. Nincs olyan, hogy ha F2-es bajnok vagy, helyed lesz az F1-ben.”
„De őszintén szólva csalódott vagyok. Mivel F2-es bajnok vagyok, jó eredményeket értem el a múltban. Mindent megtettem, ami tőlem telik. A cél, amit a Sauber Akadémián mondtak nekem, az volt, hogy nyerjem a bajnokságot, és ez sikerült is. Szóval ennyi.”
Eközben Schumacher némileg meglepő módon kiállt Helmut Marko mellett, és elmondta, hogy addig biztos lesz a helye, amíg Max Verstappen a Red Bullnál áll rajthoz.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.