F1.com: Holtversenyben Hamilton volt a legjobb a Francia Nagydíjon
Az F1.com ismét elkészítette frissített erősorrendjét, amelyben arra jutottak, hogy holtversenyben Lewis Hamilton és Carlos Sainz teljesített a legjobban, összetettben pedig Verstappen növelte az előnyét.

A Francia Nagydíjon ezúttal nem voltunk híján az izgalmaknak, amihez hozzájárult Charles Leclerc balesete és Carlos Sainz folyamatos felzárkózása is. Az F1.com öt szakértője pedig ezúttal is osztályozta a versenyzők a teljesítményét, és ezúttal öten is 8 pont felé jutottak.
A legjobbnak Sainz és Hamilton teljesítményét ítélték, akik 8,8 pontot kaptak a szakértőktől, míg Verstappen 8,6, Russell és Alonso pedig 8,2-8,2 egységet kapott a hétvégi teljesítményéért.
A pontszerző helyen végző Norris és Stroll 7,8, illetve 7,6 pontot gyűjtött, Ocon, Albon és Vettel fért még be a top 10-be, mindannyian legalább 7 pontot gyűjtöttek be a szakértőktől Franciaországban.
Ez azt jelenti, hogy összesítésben Verstappen növelni tudta az előnyét az élen, Leclerc a második, Russell a harmadik, Hamilton pedig meg tudta előzni Norrist – korábban holtversenyben álltak egymással.
Alonso és Perez helyet cserélt, amivel a spanyol járt jól, Albon pedig újra ott van a top 10-ben, holtversenyben 7,1 ponttal állnak Magnussennel.
Ilyen időjárás várható a Magyar Nagydíjon – elő az esernyőkkel?
Így fest egy kör a Hungaroringen az Assetto Corsában!
Az Aston Martin nem akarta elengedni Vettelt: „Világossá tettük a számára”
Hamilton is elköszönt a szezon végén visszavonuló Vetteltől: „Szeretlek, haver”
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.