Korai öröm: csak a spanyol pálya aszfaltja miatt ilyen gyors jelenleg az F1?

Meglepően jó köridők születtek eddig a 2019-es Forma-1-teszten ahhoz képest, hogy mit jósoltak a szakemberek az új technikai szabályok miatt, elsősorban a nagyobb szárnyaknak és kedvezőtlenebb aerónak köszönhetően. Lehet, a váratlanul jó szereplés csak a katalán pálya felületének tudható be.

Sebastian Vettel, Ferrari SF90, leads Max Verstappen, Red Bull Racing RB15

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

Az új szabályok bevezetése miatt azzal számoltak, hogy az autók nagyjából másfél másodperccel lassabbak lesznek körönként, ennek dacára Vettel 1:18.161-es köre több mint egy másodperccel jobb volt ahhoz az 1:19.333-as időhöz képest, ami a legjobbnak bizonyult egy éve az első teszten.

A Red Bull csapatfőnöke örömmel konstatálta, hogy nem következett be a megjósolt lassulás. „Ami meglepő, és nézzék el nekem, ha tévedek, de az idő, amit Sebastian futott, már most jobb, mint a tavalyi. Az autók csak gyorsulni fognak a továbbiakban”- ecsetelte Horner.

Ugyanakkor korai lenne pukkantani a pezsgőt, figyelmeztet a Pirelli, hiszen a tavalyi teszt előtt újraaszfaltozták a Montmelóban lévő pályát, aminek tapadása természetesen egyre jobb lett az elmúlt időszakban.

„Mérjük az aszfalt érdességét – két napja mértük. Ha összevetem a tavalyi teszttel, a tavalyi spanyol versennyel, és az idei téli teszttel, akkor megállapítható, hogy nagy mértékben fejlődött az aszfalt. Tavaly új volt a felület a téli teszten. Nagyon sima volt és nagyon nagy tapadást biztosított a bitumen az aszfalt felületén”- részletezte Mario Isola, a gumiszállító menedzsere.

„Ami a futamot illeti, kicsit más volt a helyzet, köszönhetően a szokásos evolúciónak, és most történt egy újabb lépés a nagydíjhoz képest. Hiszem, az aszfalt nagyobb mértékben befolyásolja a dolgokat, és a(z idén magasabb) hőmérséklet is nagy szerepet játszik. Tisztában vagyunk ezzel”- jegyezte meg.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Rich Energy egy nap után beoltotta a Red Bullt: nem kellett volna?!
Következő cikk Domináns idővel vezet a Ferrari Barcelonában a Haas és az Alfa Romeo előtt: 4. a McLaren

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország