Hamiltoné a pole-pozíció Katarban Verstappen előtt, Perez már a Q2-ben kiesett!

Lewis Hamilton óriási előnnyel szerezte meg a pole-pozíciót a 2021-es Katari Nagydíj időmérőjén Max Verstappen előtt, aki Valtteri Bottashoz hasonlóan nem tudott javítani az utolsó körén, miután Pierre Gasly defektje lelőtte a finálét.

Lewis Hamilton, Mercedes W12

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

Az időmérő előtt azon kívül, hogy a két Mercedes Max Verstappen előtt végzett a harmadik szabadedzésen, további problémái adódtak a Red Bullnak: továbbra sem tudták véglegesen megoldani Verstappen billegő DRS-mechanizmusát, ezért a holland által kevésbé ideálisnak tartott több leszorítóerőt termelő hátsó szárnyat kellett felrakniuk az autóikra.

Nyikita Mazepin az időmérő elején megköszönte a szerelőinek, hogy az FP3-as leállása után össze tudták rakni az autóját, az azonban alig élte túl a Q1 első perceit: ezúttal az első szárny rögzítése adta meg magát, de szerencséjére vissza tudott térni a bokszutcába.

Mazepin szerencsétlenségével párhuzamosan Kimi Räikkönen a gumik vibrációjára panaszkodott, nála is nagyobb problémákkal találkozott azonban Esteban Ocon, aki alatt fékezés közben elmondása szerint az egész autója remegett, és sürgette is a rádión az Alpine szerelőit a Q2-es reményeinek életben tartásáért.

Még több F1 hír:

A Q1 végén a vártaknak megfelelően Lewis Hamilton autózta a legjobb köridőt, azonban mögötte Bottas helyett Verstappen végzett a második helyen, mindössze 95 ezreddel lemaradva.

Éppen, hogy csak továbbjutott a Q2-be Charles Leclerc és Lando Norris: miután pályaelhagyás miatt eltörölték a mért köreiket, az utolsó lehetőségükre kellett támaszkodniuk, ami sikerült is nekik: nem született végül meglepetés a Q1 végén, a két Alfa Romeo, a két Haas, és Nicholas Latifi esett ki, az utolsó, 15. továbbjutó helyen George Russell surrant be a Q2-be.

Helyezés Versenyző Autó Motor Idő Hátrány Intervallum
1 United Kingdom Lewis Hamilton Mercedes Mercedes 1'21.901    
2 Netherlands Max Verstappen Red Bull Honda 1'21.996 0.095 0.095
3 Finland Valtteri Bottas Mercedes Mercedes 1'22.016 0.115 0.020

A Q2-ben a két topcsapat, valamint a McLaren és a Ferrari is a közepesek gumikat választotta, érdekes módon a remek formában lévő Pierre Gasly, aki egyedüliként már a Q1-ből is a közepeseken jutott tovább, a lágyakon kezdte meg az első mért körét.

A lágyakat választó középcsapatok pedig meg is keserítették a konstruktőri bajnokság első 54 helyét elfoglaló csapat életét: Norris, Perez, Ricciardo és Leclerc is a kieső helyeken tanyázott az első mért köröket követően. Perez több, mint 6 tizedes hátrányban volt Verstappenhez képest, így ismét félő volt, hogy ki fog esni a Q2-ben a Red Bull mexikói pilótája.

Perez pedig kénytelen is volt felrakni a lágyakat, azonban meglepő módon még ez sem volt neki elég ahhoz, hogy továbbmenjen a Q3-ba: majd 1 tizeddel maradt el a szintén közepesekkel továbbjutó Carlos Sainztól. Perez mellett csalódást okozott Charles Leclerc teljesítménye is: a monacói pilóta elismerte, hogy fogalma sincs, hova lett a tempója, így végül csak a 13. helyet szerezte meg – nem maradt azonban társaság nélkül, mivel Daniel Ricciardo is búcsúzott a Q2-ben, csak a 14. helyet szerezte meg. Továbbjutott a Q3-ba azonban a két Alpine, a két AlphaTauri, és Sebastian Vettel is.

Helyezés Versenyző Autó Motor Idő Hátrány Intervallum
1 United Kingdom Lewis Hamilton Mercedes Mercedes 1'21.682    
2 France Pierre Gasly AlphaTauri Honda 1'21.728 0.046 0.046
3 Spain Fernando Alonso Alpine Renault 1'21.894 0.212 0.166

Annak ellenére, hogy Lewis Hamilton hibázott az első két kanyarban – ami meg is mutatkozott a szektoridejeiben, az első mért köröket követően is ő állt az ideiglenes pole-pozícióban, mögötte pedig a 2. helyen Max Verstappen volt, 0,162 másodperces lemaradással, a 3. helyen Bottas 0,216 másodpercre volt ekkor Hamiltontól.

Hamilton pedig meg is mutatta az utolsó körén, hogy mennyi tartalék volt még a Mercedesben: több, mint 4 tizeddel javította meg az első idejét, a szerencse pedig különösen az ő oldalán állt: elsőként fejezte be a mért körét, Verstappen és Bottas pedig nem is tudtak javítani, miután Pierre Gasly a már korábban is autógyilkosnak minősülő utolsó előtti kanyarban letörte az első szárnyát, ami ki is lyukasztotta a jobb első kerekét, előidézve a sárga zászlót. A francia így is az előkelő 4. helyen végzett, és érdemes megemlíteni Fernando Alonso remek teljesítményét is, aki az 5. helyet érte el az Alpine-nal, sikerült legyőznie Lando Norrist és Carlos Sainzot is.

Helyezés Versenyző Autó Motor Kör Idő Hátrány Intervallum km/ó
1 United Kingdom Lewis Hamilton Mercedes Mercedes 6 1'20.827     239.622
2 Netherlands Max Verstappen Red Bull Honda 6 1'21.282 0.455 0.455 238.281
3 Finland Valtteri Bottas Mercedes Mercedes 6 1'21.478 0.651 0.196 237.708
4 France Pierre Gasly AlphaTauri Honda 5 1'21.640 0.813 0.162 237.236
5 Spain Fernando Alonso Alpine Renault 6 1'21.670 0.843 0.030 237.149
6 United Kingdom Lando Norris McLaren Mercedes 6 1'21.731 0.904 0.061 236.972
7 Spain Carlos Sainz Jr. Ferrari Ferrari 6 1'21.840 1.013 0.109 236.656
8 Japan Yuki Tsunoda AlphaTauri Honda 6 1'21.881 1.054 0.041 236.538
9 France Esteban Ocon Alpine Renault 6 1'22.028 1.201 0.147 236.114
10 Germany Sebastian Vettel Aston Martin Mercedes 6 1'22.785 1.958 0.757 233.955

Schumacher szerint nem biztos, hogy engedni kéne, amit a Mercedes csinál

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: Katari Nagydíj - Időmérő (LIVE)
Következő cikk Hamilton: Tegnap még szenvedtem, de az utolsó kör gyönyörű volt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország