F1-es világbajnokok, akik középcsapatba igazoltak

Több korábbi F1-es világbajnok vállalt már kockázatot azzal, hogy egy aktuális középcsapatba igazolva folytatta pályafutását. Az GPToday most öt ilyen esetet elevenített fel a sport történelméből.

Jacques Villeneuve,  BAR Honda 005.

Fotót készítette: Sutton Images

Fernando Alonso és Sebastian Vettel két olyan csapathoz csatlakozott 2021-re akik a jelenben nem számítanak a világbajnoki cím esélyeseinek. Az F1 történelmében több hasonló példát is találhatunk.

Niki Lauda (Brabham, 1978)

1977-ben Niki Laudát a mezőny legjobb versenyzőjének tartották. Bár az osztrák viszonylag könnyedén szerezte meg második világbajnoki címét a Ferrarinál, kapcsolata megromlott a legendás Enzo Ferrarivel, ezért a távozás mellett döntött.

Még több F1 hír:

A Lotusszal és a Wolffal is tárgyaló Lauda végül Bernie Ecclestone Brabhamjébe szerződött, akik 27 ponttal az 5. helyen zártak 1977-ben.

Az első közös év nem sikerült rosszul: Lauda minden versenyén dobogóra állhatott, melyeken célba ért – igaz, ez a 16 futamból csak hét alkalommal fordult elő.

A megbízhatósági problémák folytatódtak 1979-ben, az osztrák a 13 versenyből mindössze kétszer tudott célba érni. Lauda a Kanadai Nagydíj egyik szabadedzésén úgy döntött, azonnali hatállyal visszavonul. Autójából kiszállva csapatfőnökének, Bernie Ecclestone-nak annyit mondott, megunta a körbe-körbe kocsikázást.

Lauda végül három évvel később a McLaren színeiben tért vissza az F1-be, ahol 1984-ben megszerezte harmadik világbajnoki címét.

Damon Hill (Arrows, 1997)

Habár 1996-ban a Williams színeiben világbajnok lett, a Williams a következő évben nem tartott igényt Damon Hill szolgálataira.

Az Arrows mindössze 1 pontot szerzett Hill világbajnoki idényében, versenyt pedig 18 évvel korábban nyert utoljára.

A címvédő az emlékezetes Magyar Nagydíjon majdnem megszakította a sorozatot, ám végül be kellett érnie a második hellyel. Hill mindössze egyetlen másik futamon tudott pontot szerezni.

Jacques Villeneuve (BAR, 1999)

1997 világbajnoka második F1-es szezonja végén aligha gondolta, hogy többé nem lesz esélye újabb futamgyőzelmet szerezni.

Miután 1998-ra a Williams jelentősen visszaesett, a kanadai a menedzsere által alapított BAR-ban látta a legtöbb potenciált. Bár elmondása szerint a McLarentől is volt ajánlata, Villeneuve kitartott Craig Pollock mellett.

Az eredmény katasztrofális lett: Villeneuve pont nélkül zárta 1999-et, később pedig mindössze két alkalommal állhatott dobogóra.

Kimi Raikkonen (Lotus-Renault, 2012)

Kimi Räikkönen két év kihagyás után a jelenlegi Alpine-nél, a Lotusnál tért vissza a mezőnybe. A csapat az előző évet az 5. helyen zárta, két dobogós helyezést szerezve.

A finn a csapatnál töltött két év alatt két győzelmet is szerzett, az első idényt pedig az összetett 3. helyén zárta.

Räikkönen a 2014-ben a Ferrarihoz igazolt, ahol egészen 2018-ig versenyzett.

Lewis Hamilton (Mercedes, 2013)

2012-ben Lewis Hamilton sokáig a világbajnoki címre is esélyes volt a McLaren-Mercedesszel, éppen ezért hatalmas meglepetésnek számított, hogy a középmezőnyben szenvedő Mercedeshez igazolt.

A folytatást aligha kell bemutatni: a hibrid-éra 2014-es kezdete óta Hamilton az azóta eltelt 7 évből 6 világbajnoki címet behúzott, és a legfontosabb F1-es statisztikákban az örökranglista élére került.

Hamilton nyolcadik világbajnoki címére készül 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk A Forma–1 „felkészült” a következő női pilótájára
Következő cikk A Mercedes elbúcsúzott régi barátjától…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország