F1-es „tesztvilágbajnokok” 2010-től, avagy mely csapatokról hittük azt, hogy a legjobbak lesznek?

F1-es „tesztvilágbajnokok” 2010-től, avagy mely csapatokról hittük azt, hogy a legjobbak lesznek?

Az elmúlt években sokan abba a hibába estek, hogy a téli tesztek alapján akarták megjósolni, hogy melyik csapat lesz az adott szezon legjobbja, vagy esetleg ki lesz a világbajnok. Pedig a téli tesztek, ahogy a nevében is benne van, csak tesztek, és...

Szerző: Móré Dániel

2010: A 2010-es téli teszteket az összes Forma–1-rajongó izgatottan várta, hiszen itt láthatták először a Mercedeshez visszatérő Michael Schumachert, a Ferrariba átülő Alonsót, a balesete után visszatérő Massát, vagy a mclarenes Buttont. Ettől az évtől lépett életbe a teszttilalom azon része is, hogy a téli tesztek helyszíne csak egységesek, az FIA által jóváhagyottak lehetnek. Három hegyszínen bonyolítottak le teszteket. Valenciában (febr. 1-3.) mindhárom nap a Ferrari versenyzői voltak a leggyorsabbak, és a teszt legjobb idejét Alonso futotta meg. A következő, jerezi felvonás 2x4 tesztnapból állt február 10. és 20. között. A 8 tesztnapon 6 különböző csapat autója volt a leggyorsabb, egyedül a McLarennek és a Red Bullnak sikerült dupláznia. A leggyorsabb kör Buttoné volt. Február 25. és 28. között Barcelonában köröztek a csapatok, és minden napot más autó nyert, ám a legjobb időt mégis Hamilton futotta az MP4-25-tel.

A „tesztbajnok”: McLaren, mert 2 különböző pályán is a leggyorsabb volt.

Valóság: A McLaren pilótái ötször tudtak futamot nyerni (Button 2x, Hamilton 3x), míg a bajnokság inkább a Ferrariról (Alonso) és a Red Bullról (Vettel és Webber) szólt. A VB cím sorsa végül az utolsó futamon, a drámai Abu-Dhabi Nagydíjon dőlt el, és Sebastian Vettel minden idők legfiatalabb világbajnokává vált.

F1 / VALENCIA TESTS 2010

2011: Ebben az évben is a 3 spanyol helyszín várta a csapatokat, elsőként a napfényes Valencia (2010. február 1-3). Nyert tesztnapot Vettel és Alonso is, de a legjobb időt Kubica autózta. Sajnos 3 nappal később a lengyel pilóta súlyos ralibalesetet szenvedett Olaszországban, és sérülései máig nem tették lehetővé, hogy visszatérjen a Forma–1-be vagy a pályaversenyzéshez. Jerezben (febr. 10-13.) is minden nap más csapat autója volt a leggyorsabb, többek között Barrichello is, aki a teszt legjobb idejét futotta. Pár hét kihagyás után Barcelonában (febr. 18-21, márc. 8-12.) gyűlt össze a mezőny, és a két teszt leggyorsabbja Michael Schumacher volt a Mercedesszel.

A „tesztbajnok”: A Williams és a Mercedes, továbbá a Red Bull. Miért? Barrichello és Schumacher „űridőt” futott, több tizedmásodperccel voltak gyorsabbak mindenkinél, míg a Red Bull nyerte a legtöbb tesztnapot, de sosem az övéjük volt a pálya legjobb ideje.

Valóság: A Red Bull és Vettel végig dominált, összesen 11 futamot nyert, míg csapattársa, Webber egyet. Győzelmek tekintetében még a McLaren (Hamilton, Button) és a Ferrari (Alonso) jutott szóhoz.

Dppi_00211001_502

2012: 2012-ben nem volt valenciai teszt, a csapatok először Jerezben (febr. 7-10.) gurultak pályára. Itt láthattuk először a Lotusszal visszatért Raikkonent, aki egyből megnyerte az első tesztnapot, de a hét leggyorsabb idejét Nico Rosberg futotta a Mercedesszel. Ez a teszt már csak azért sem volt mérvadó, mert a legtöbb istálló a 2011-es autójukkal "állt rajthoz". Barcelonában (febr. 21-24, márc. 1-4.) már mindenki a ’12-es autóval tesztelt, és a legtöbb tesztnapot a Lotus nyerte, a leggyorsabb Kimi Raikkonen volt.

A „tesztbajnok”: A Lotus, ők nyerték a legtöbb tesztnapot.

Valóság: Vettel és Alonso harca a címért, 7 különböző győztes az első 7 futamon, egyszóval a valaha volt egyik legjobb F1-es idény. A Lotus is jól szerepelt, Kimi nyert egy futamot, és 3. lett a bajnokságban, amit végül Vettel nyert meg minimális különbséggel Alonso előtt.

F1 - JEREZ TESTS 2012

2013: Az előző évhez hasonlóan 2013-ban is csak két pályán volt teszt, és eleinte az összes tesztnapot más csapat versenyzői nyertek meg. Úgy tűnt, hogy ez is egy szoros és izgalmas szezon lesz, mint 2012, de nem így lett… Jerezben (febr. 5-8.) a két Lotus és egy McLaren-győzelem mellett Felipe Massa volt a leggyorsabb a Ferrarival. Barcelonában (ferb. 19-22, ferbr. 28- márc. 3) pedig az immár Lewis Hamiltont is a versenyzői közé soroló Mercedes nyerte a legtöbb tesztnapot, szám szerint a napok felén az ezüst autó volt a leggyorsabb. Összesítésben Nico Rosberg végzett az élen egy pokolian gyors, 1:20,130-as körrel.

A „tesztbajnok”: A Mercedes, „toronymagasan”.

Valóság: A Red Bull és Vettel megint megalázta a mezőnyt, és a 19 futamból 13-mat megnyert, ráadásul az utolsó kilencet zsinórban! A Mercedes is fejlődött, két Rosberg, és egy Hamilton-győzelem született.

F1 - WINTER TESTS JEREZ 2013

2014: A modernkori turbókorszak első tesztnapjain is két pálya látta vendégül a száguldó cirkuszt, de Jerez mellett ezúttal Bahreinben „bőghettek fel” az új motorok. Jerezbe nagyon korán, már januárban (28-31.) ellátogatott a mezőny, és főként olyan csapatok „remekeltek”, akik a szezonban semmit sem nyújtottak. Például ez első tesztnapot a Ferrarihoz visszatérő Raikkonen nyertre… A legesleggyorsabb pedig Magnussen volt a McLarennel. Szahírban (febr. 19-22, febr. 27-márc.2.) pedig már tisztán látszott, hogy ebben az évben a Mercedes motoros autók, fognak tarolni, hiszen az összes bahreini tesztet ők nyerték. A legjobb időt Massa futotta a Williamsszel.

A „tesztbajnok”: A Mercedes, a McLaren, és a Force India is 3-3 tesztnapot nyert egyaránt, így megosztva kapják a címet.

Valóság: A fent említett három csapat közül csak a Mercedes váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a 19 futamból 16-on az ezüst autó diadalmaskodott, míg a maradék három alkalommal Daniel Ricciardo nyert a teszteken még szenvedő Red Bullal.

F1 - JEREZ F1 TESTS 2014

2015: Tavaly már a teszteken sejthettük, hogy megismétlődhet az egy évvel ezelőtti Mercedes fölény, úgy hogy a gyakorlásokon még nem futott igazán gyors kört a W06 Hibrid. A Ferrari szemmel láthatóan fejlődött, Jerezben (febr. 1-4) a sok megtett kör mellett 3 tesztnapot nyertek a pirosak, és a Red Bulltól átszerződő Sebastian Vettel is elégedett volt az autóval. A leggyorsabb Raikkonen volt. Ekkor még el is hihettük, hogy a Ferrari motorja vetekszik a Mercedes erőforrásával, de a barcelonai teszteken (febr. 19-22, febr. 29-márc. 1.) már láthattuk a szomorú valóságot. Egy kivételével az összes napon Merci-motoros autó volt a leggyorsabb, ráadásul Rosberg legjobb körideje jóval jobb volt mindenkiénél.

A „tesztbajnok”: A Ferrari és a Lotus nyerte a legtöbb tesztnapot.

Valóság: Ugyanaz játszódott le, mint 2014-ben, csak most Vettel és a Ferrari húzta be azt a 3 futamot.

F1 - WINTER TESTS JEREZ 2015

2016: Az idei évtől az FIA lecsökkentette az előszezoni tesztek számát háromról kettőre, ezért csak Barcelonában (febr. 22-25, márc. 1-4.) körözhettek a csapatok. Az összesen 8 tesztnap legjobb idejét Kimi Raikkonen futotta, de még mindig a Mercedesek számítanak a szezon fő esélyesének, hiszen ők még a szuper és az ultra-lágy abroncsokat sem tették fel az autójukra, és így vannak csak 2 tizedre lemaradva a Ferrari ultra-lágyas körétől. Bár Kimi egy lágy gumis körével (gyorsabb, mint a Mercedes lágy keverékes köre) még adhat okot a bizakodásra.

A „tesztbajnok”: A Ferrari, aki a tesztnapok több mint felét megnyerte.

Valóság: Majd kiderül…

F1 - WINTER TESTS BARCELONA 2 - 2016

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Felipe Massa , Fernando Alonso , Kimi Raikkonen , Lewis Hamilton , Nico Rosberg , Sebastian Vettel
Cikk típusa BRÉKING