4 tizeden belül a top 8 a Mexikói Nagydíj második szabadedzésén!
Kifejezetten szoros eredményt hozott a Mexikói Nagydíj második szabadedzése, amelyen Max Verstappen végzett az élen Lando Norris és Charles Leclerc előtt.
Miután az első szabadedzésen Verstappen egytizedes előnnyel végzett Albon előtt, a második szabadedzésen már az első percekben esni kellett az eső, viszont nem volt nagy az intenzitása.
A legtöbb versenyző a C4-es prototípus gumikon ment ki a pályára, az élen az első körök után Albon állt Verstappen és Norris előtt – utóbbi versenyzőnek résen kellett lennie, hogy ne dobja el az autóját.
Verstappen ezt követően átvette a vezetést, míg Hamilton arra panaszkodott, hogy nincs tapadás – nem sokkal később láthattuk is, hogy az egyik Mercedes elfékezte magát, míg egy Haas szélesen vette az egyik kanyart.
Pár perc után elállt az eső, viszont továbbra is látni lehetett sötét felhőket a pálya felett, majd Sargeant talált el egy bóját, Alonso pedig az első mért körén megpördült – ekkor már Piastri állt az élen egy 1:19.1-es idővel.
Az edzés felénél Verstappen vette át a vezetést egy 1:18.6-os idővel, Norris 1, Ricciardo és Hamilton 3-3 tizedre volt a címvédőtől, amikor a többség már feltette a lágy keveréket, a Ferrarik viszont még nem.
Ezt követően Leclerc a harmadik, Bottas a negyedik helyre jött be, Perez alatt pedig megcsúszott a Red Bull, azonban csak a porba csúszott le, nem sérült meg a kocsija.
Az utolsó 20 percre ismét szemerkélni kezdett az eső, a Red Bull pedig megosztotta a programját a két versenyzője között: Verstappen a közepes, Perez a kemény keveréket "taposta", és hasonlóan tett a McLaren is.
Albonnak valami letört az autójáról, ezért bejött a bokszba, míg a pályán ekkor már a versenyszimulációk folytak, ezért az állás az utolsó negyedórában már nem változott jelentősen.
Így Verstappen végzett az élen Norris, Leclerc és Bottas előtt, majd Ricciardo, Hamilton, Ocon, Piastri és Russell következett - az első 8 között mindössze 391 ezred volt a különbség, míg az első Verstappent kevesebb, mint egy másodperc választotta el a tizenhatodik Gaslytól.
A Forma-1-es program szombaton 19:30-kor folytatódik a harmadik szabadedzéssel, az időmérő edzés pedig 23 órakor veszi majd kezdetét.
Eközben motorcsere miatt büntetés jön a Mexikói Nagydíjon, míg Hamilton szerint a Red Bull egyáltalán nem segít Pereznek.
Driver Info |
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Helyezés | Versenyző | # | Autó | Motor | Kör | Idő | Intervallum | km/ó | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
1 | M. Verstappen Red Bull Racing | 1 | Red Bull | Red Bull | 26 |
1'18.686 |
196.914 | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
2 | L. Norris McLaren | 4 | McLaren | Mercedes | 31 |
+0.119 1'18.805 |
0.119 | 196.616 | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
3 | C. Leclerc Ferrari | 16 | Ferrari | Ferrari | 33 |
+0.266 1'18.952 |
0.147 | 196.250 | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Teljes eredmény |
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.