F1-es erősorrend: Verstappen megállíthatatlan, brit holtverseny a második helyen
Max Verstappen a Brazil Nagydíjat követően is tartja vezető helyét a Forma-1 hivatalos erősorrendjében, míg újabb második helyével Lando Norris már Lewis Hamiltonnal holtversenyben a második.
A Formula1.com minden verseny után osztályozza a pilóták teljesítményét az oldal szakértőinek értékelése alapján, ezek kifejezetten a pilóták és nem az autó teljesítményére vannak kihegyezve és az oldal vezeti az év folyamán az átlagot is.
Verstappen brazíliai teljesítményére majdnem tökéletes osztályzatot kapott, 9,6 ponttal, amivel ebben a versenyben is megverte a mezőnyt és ahogy a Brazil Nagydíj pódiumán, így itt is Lando Norris és Fernando Alonso voltak hozzá legközelebb.
A második legjobbnak azonban a futamon harmadik Alonso bizonyult, akinek teljesítményét 9,4-re osztályozták, mögöttük Pierre Gasly (8,4) és Lance Stroll (8,0) azok, akik még figyelemreméltó pozitív elbírálásban részesültek.
Ami az éves átlagot illeti, Verstappen továbbra is az élen áll, a mostani 9,6-os osztályzat 9,2-re húzta az idei értékelését, míg mögötte két brit osztozkodik a második helyen, Lewis Hamilton mellett már Lando Norris is 7,9-en állt.
A teljes erősorrendet itt böngészhetitek, miközben Verstappen versenymérnöke, Gianpiero Lambiase mindeközben részleteket árult el kettejük munkakapcsolatáról.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.