F1-es csapatvezetői körkép: ki mióta irányítja jelenlegi istállóját?

Ami az F1-ben hétfőn és kedden történt csapatvezetői fronton, olyat elég ritkán látni, hiszen ahhoz már hozzászokhattunk, hogy a versenyzők egyik helyről a másikra mennek, de ilyen mozgás az istállókat irányító szakemberek között nemigen szokott előfordulni.

Mike Krack, Team Principal, Aston Martin F1, Otmar Szafnauer, Team Principal, Alpine F1, Andreas Seidl, Team Principal, McLaren, in the Press Conference

Ez persze nem jelenti azt, hogy a csapatok élén ne történnének gyakori változások, a Ferrari például sokat tudna mesélni erről, de mégsem annyira szokványos, hogy rövid idő leforgása alatt lényegében négy F1-es alakulatnál is őrségváltás történik.

Most viszont pontosan ennek lehettünk szemtanúi. A sort a Williams nyitotta hétfő este azzal, hogy bejelentették Jost Capito, valamint a technikai igazgatójuk, FX Demaison távozását. Kedd reggel aztán jött az Alfa Romeo, akik Frederic Vasseurtől búcsúztak el, hogy a francia néhány perccel később úgymond már a Ferrari csapatfőnöke legyen, és átvegye Mattia Binotto helyét, aki még november végén mondott le.

Amikor már azt hittük, hogy ezzel vége a bejelentéseknek, jött a McLaren, ahonnan Andreas Seidl távozott (és ment át az Alfához), az ő helyét pedig már a jó ideje az istállónál dolgozó Andrea Stella veszi majd át. Hogy a Williamsnél végül kit neveznek majd ki Capito helyére, arról a csapat csak később ad majd tájékoztatást.

Bár még nem lehet teljesen kijelenteni, de ezzel talán már tényleg túl vagyunk a csapatfőnöki „keringő” legnagyobb részén, így érdemes lehet összeszedni és megnézni, hogy melyik istállót mióta vezeti aktuális főnöke.

Még több F1 hír:

A sort talán meglepő módon, de Christian Horner vezeti. A brit ugyanis már a Red Bull F1-be érkezése, vagyis 2005 óta irányítja a bikásokat, ami 17 esztendőt jelent, és egyelőre nyoma sincs annak, hogy leváltanák őt, főleg ha figyelembe vesszük, hogy milyen remek szezonjuk volt a 2022-es.

Hornert a testvércsapatuk vezetője, tehát Franz Tost követi. Miután a Red Bull 2006-ra felvásárolta a korábbi Minardi-istállót, Toro Rossót csináltak belőle, és Tost azóta vezeti az alakulatot, ami 16 évnek felel meg.

A képzeletbeli dobogó legalsó fokára a Mercedest irányító Toto Wolff állhat fel, aki korábban a Williamsnél vállalt szerepet, de 2013-ban ő lett a csillagosok főnöke, miután Ross Brawn elhagyta a csapatot.

 

Ez az együttműködés tehát azóta tart, és elképesztően gyümölcsözőnek is bizonyult, hiszen Wolff vezetése alatt a Mercedes minden idők legsikeresebb F1-es istállója lett a zsinórban szerzett nyolc konstruktőri címnek köszönhetően.

A negyedik hely a Haast irányító Günther Steineré, aki papíron lényegében már 2014 óta vezeti az amerikaiakat, hiszen Gene Haasék ekkor kötöttek vele szerződést, de F1-es pályafutásukat valójában csak 2016-ban indították el.

A mostani csapatfőnöki helyzetről azonban mindent elmond, hogy ezek után már csak olyan személyek jönnek, akik alig egy éve ülnek saját alakulatuk kormányánál. Ilyen Otmar Szafnauer, aki 2022-ben igazolt az Aston Martintól az Alpine-hoz, illetve Mike Krack is, aki pedig éppen Szafnauer helyére érkezett meg Silverstone-ba.

Ezzel pedig végére is értünk a listának, hiszen a maradék négy csapat, ahogyan már korábban említettük, új főnökkel vág majd neki a következő idénynek. Szokatlan tehát ekkora változásokat látni ezen a területen, de azt szokás szerint majd csak az idő mondja meg, hogy ki tett jó lóra új vezetőjével, és kinek kell majd ismét változtatnia rövid időn belül.

Norris is elbúcsúzott Seidltől, aki a Saubernél folytatja

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen úgy érezte, korai kiesései után már nem hibázhat
Következő cikk Karácsonyra kiderülhet, lesz-e Forma-1-es csapata Andrettinek

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország