Toplista

F1-es csapatok, melyek 2010 óta szálltak be, vagy épp szálltak ki

Nevek, melyek már nem léteznek többé a Forma-1-ben. Néhány esetében valóban csak a név változott, és ezzel együtt a költségvetés is. Egyes csapatok pedig véglegesen kiszálltak.

Heikki Kovalainen, Lotus T128

Fotót készítette: LAT Images

1950 óta számos gyártó és privát csapat tette tiszteletét a Forma-1-ben. Sokuk azonban távozott, és voltak olyan istállók is, melyek csak nagyon rövid időt éltek meg. Az igazán szomorú az, amikor egy nagy múlttal rendelkező csapat száll ki.

A Forma-1 szerves részét jelentik ezek a változások, és természetesen minden korszaknak megvoltak a maga érkezői, és távozói. Sok esztendővel ezelőtt messze vonzóbb volt a gyártóknak és a befektetőknek az F1, de azóta változott a helyzet.

 

A Liberty Media azonban minden erejével azon van, hogy ezen változtasson, és a 2021-es szabályváltozások is ezt sugallják. Később lehetnek újoncok, vagy visszatérők is. A BMW, mely ugyancsak sokáig volt tagja a cirkusznak, kizárta azt, hogy a közeljövőben újra szerepet vállaljon a szériában.

2010 óta is volt pár csapat vagy név, akik távoztak. A BMW is ezen alakulatok közé tartozik, ami fájó volt a sport számára, akárcsak azelőtt a Honda és a Toyota. A BMW Sauber 2006 és 2010 között szerepelt az F1-ben, majd Peter Sauber újra átvette az irányítást.

BMW Sauber (2006-2010)
HRT (2010-2012)
Lotus Racing/Team Lotus/Caterham (2010-2014)
Lotus Racing/Team Lotus/Caterham (2010-2014)
Lotus Racing/Team Lotus/Caterham (2010-2014)
Lotus F1 Team (2012-2015)
 Renault (1977-1985 / 2002-2011 / 2016-...)
Virgin/Marussia/Manor (2010-2016)
Virgin/Marussia/Manor (2010-2016)
Virgin/Marussia/Manor (2010-2016)
Haas F1 Team (2016-...)
Force India (2008-2018)
Racing Point (2019-...)
Sauber (1993-2005 puis 2011-2018)
Alfa Romeo (1950-1951 / 1979-1985 / 2018-...)
Disparition : Toro Rosso (2006-2019)
16

A BMW igen ígéretes eredményeket szerzett 2007-ben és 2008-ban, többek között Robert Kubica kanadai győzelmével, de a gazdasági világválság őket is erősen érintette. Ezek után pedig nem volt más út, mint a kiszállás.

A HRT a kicsik között szerepelt, de már az elején sok gond volt a projekt körül. Hasonlóan járt a Lotus Racing/Caterham, valamint a Virgin Racing is. A három csapat messze a leggyengébb volt, és Ross Brawn is hangsúlyozta, versenyképes csapatokat akarnak az F1-ben látni.

Természetesen vannak pozitív érkezők is, mint például a Haas F1 Team, mely 2016 óta szerepel a sportban. A Ferrari nagyobb technikai támogatásával az amerikai csapat szinte azonnal versenyképes tudott lenni, és idén is tényezők lehetnek, ha kijavítják a tavalyi hibákat.

Több esetben azonban csak a név változott a tulajdonosok mellett. Ezen istállók közé sorolható például a Force India vagy a Toro Rosso. Az indiai alakulatból lett Racing Point sem marad sokáig ebben a Formában az Aston Martin komolyabb szerepvállalása miatt.

A Sauber is ide sorolható, ahol az Alfa Romeo vette át a hatalmat, bár a részvényesek maradtak. Egy nagyon nagy névről beszélhetünk, akik már 1950-ben is ott voltak az indulók között, de hamar kiszálltak, és csak 1979-ben tértek vissza.


Egy hosszabb videós összeállítás Zandvoortból, ahol hamarosan végeznek a munkálatokkal, beleértve a két döntött kanyart is, mely rendkívül látványosnak és izgalmasnak ígérkezik.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A McLaren és a Haas közleményt adott ki koronavírussal kapcsolatban
Következő cikk Két csapat is tiltakozni készül a Mercedes és a Racing Point ellen

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország