Videó: Sokkoló jelenetek Azerbajdzsánból: Vettel dühkitörése, Bottas drámája…

Bár eddig csak 3 nagydíjat rendeztek Azerbajdzsánban, így is erős jelenetek kerültek be az F1.com válogatásába, ahol 5 sokkoló jelenetet gyűjtöttek össze, melyben ütközés, dühkitörés és dráma is szerepel.

Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1 W09 EQ Power+ blow out

Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1 W09 EQ Power+ blow out

Sutton Images

Baku mindössze 2016 óta a versenynaptár része, ennek ellenére 2017-ben és 2018-ban olyan jó versenyt láthattunk a helyszínen, aminek köszönhetően kevesen kérdőjelezik meg az azerbajdzsáni pálya helyét az F1-es versenynaptárban. Erre ráerősít az a tény is, hogy eddig minden évben volt olyan pilóta a dobogón, akire előzetesen nem számítottunk volna a top-3 hely valamelyikén.

A versenyre készülvén az F1.com ismét összedobott egy top-5 sokkoló jelenetes videót, ahol bőven volt miből szemezgetnie a készítőknek, hiszen történésekből nem volt hiány az utóbbi 2 évben Azerbajdzsánban. 2017-ből kettő, 2018-ból pedig 3 jelenet került be a válogatásba.

Tavaly előtt egy ikonikus jelenetnek lehettünk szemtanúi, amely a régi idők rivalizálásait idézte: Sebastian Vettel nagyon megharagudott Lewis Hamiltonra, miután a brit váratlanul fékezett egyet, erre válaszul pedig mellégurult, és ráhúzta az autóját a mellette haladó Mercedesre. A másik jelenet az volt, hogy pár méterrel a célvonal előtt Valtteri Bottas megelőzte az addig a második helyen álló Lance Stroll Williamsét, de a kanadai így is nagyon örült első dobogós helyezésének.

Még több F1 hír:

A 2018-as futamon sem sokat unatkoztunk, ahogy a Red Bull szurkolói és dolgozói sem: Verstappen és Ricciardo végig kemény csatát vívott egymással, amelynek vége a két Red Bull összeütközése lett, mindketten kiestek, az eset pedig nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Daniel Ricciardo elhagyja az istállót. Romain Grosjean a safety car mögött vesztette el az uralmát autója felett, majd jött az azóta híressé vált rádióüzenet: „Azt hiszem, Ericsson eltalált minket.” – a svédnek semmi köze sem volt a francia bakijához.

A verseny végén sem álltak le a versenyzők a drámával: a futamot egészen addig vezető Valtteri Bottas ráhajtott a pályán maradt törmelékre, a törmelék kivágta a gumiját, a Mercedes finnje pedig defektet kapott. Minden bizonnyal enélkül megnyerte volna a versenyt, így viszont a 2018-as szezont győzelem nélkül zárta a mercedeses.

A SOKKOLÓ BAKUI JELENETEKRŐL SZÓLÓ VIDEÓ ERRE A LINKRE KATTINTVA TEKINTHETŐ MEG

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel ugyanolyan hibát korrigált szombaton, ami Leclerc vesztét okozta
Következő cikk Perez megcélozza a dobogót, de tudja, nem lesz könnyű dolga

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország